Szolgálat 58. (1983)
Tanulmányok - Gaál Károly: Auxilium Christianorum
Keleten nem a szem volt veszélyben, hanem az egész keresztény világ állt megsemmisítés előtt. Amíg Nyugat-Európa akkori értelemben társadalmi és gazdasági jólétben élt, kelet felől, szárazföldön és az Adrián egyre közelebb jött a félhold, egyre reménytelenebb lett a helyzet. Nyugat nem akarta, de nem is tudta ezt a veszélyt felismerni. Kelet egyedül maradt. Nem maradt más számára, mint a saját erejébe vetett bizalom, a hit és a remény. Amikor 1456-ban Nándorfehérvárnál a török hatalmat egy évszázadra visszavetették, két nagy személyiség állott a győzelem középpontjában: Hunyadi János és Kapisztrán János. Az egyik a földi hatalom birtokosa volt, a másik, egy egyszerű ferences barát, a hivő lélek legyőzhetetlenségében bízott. Ez a kettősség jellemezte a közép-kelet-európai ellenállást évszázadokon keresztül, és ez alakította ki a Lorettói Boldogasszonynak azt a kultuszát, amit máshol sehol sem találunk meg. A török veszély közeledtével mindenki Máriához menekült. Nándorfehérvár óta szólnak délben a harangok. 1526-ban, az elvesztett mohácsi csata után ahhoz a Máriához fohászkodtak, aki saját maga is a törökök elől került Dalmáciába, hogy aztán Lorettóban a török elleni védekezés szimbólumává váljék. Amikor 1571-ben a török flottát Lepantónál megsemmisítették, akkor vezettek be a lorettói litániába az „Auxilium christianorum“ — Keresztények segítsége — invokációt. Mária, a Szentföldről menekült fekete Boldogasszony a keresztények segítőjévé vált. Nemcsak szavakban, hanem a hitben is. Ez a hit erősebb lett ott, ahol a veszély nagyobb volt, mint ott, ahol csak híradások beszéltek elvesztett csatákról, felégetett városokról. Ami nyugaton hátborzongató hír volt, az keleten szörnyű valósággá vált. Nem véletlen, hogy ebben a reménytelen helyzetben, Máriát a „győzelem anyjának“ tekintették, hogy a Lorettói Szűz a török veszély elleni szimbólum lett. A dalmát partvidék és Magyarország egy része már török uralom alá került. 1529-ben Bécs is csak nagy nehézségek árán menekült meg az elfoglalástól. Szigetvár elesett, és hamarosan Kanizsa várából rajzottak ki a török seregek Karintia és Stájerország felé. A történelem történelmietlen szemlélete hajlamos arra, hogy a múlt eseményeit a jelenből kiindulva értékelje, értelmezze. Egy kor társadalma és szelleme mindig a történelmi fejlődés eredménye, mindig a múltból fakadóan alakul kV hogy újabb fejlődés folyamán tovább alakuljon. Történetietlen szemlélet lenne a 16-17. század társadalmi szervezetét egyoldalúan mai gondolkodásból kiindulva értékelni. A jobbágysorban élő parasztság éppenúgy féltette életét, mint a városi polgár. E kor főurának nemcsak egyoldalú jogai voltak, hanem kötelességei is. Aki ennek nem tett eleget, elvesztette személyes becsületét, és hozzá földi hatalmát is. Kötelességük volt alattvalóikat életük árán is megvédeni. Ezt tette Hunyadi János, Zrínyi Miklós, a szigetvári hős és sokan mások. Ma megfizetjük, ha sokszor nem is szívesen, adóinkat. Ezért elvárjuk az államtól, hogy társadalmi és személyi érdekeinket költségvetésén keresztül biztosítsa. A jobbágyság és a városok adót fizettek. Az akkori főtisztviselőknek viszont kötelessége volt ezzel a jövedelemmel úgy gazdálkodni, hogy alattvalóik 23
