Szolgálat 57. (1983)
Az egyház szava - A szentévet meghirdető bulla
AZ EGYHÁZ SZAVA A SZENTÉVET MEGHIRDETŐ BULLA II. János Pál, római püspök, a katolikus Egyház minden hívőjének: Üdvözlet és apostoli áldás! 1. „Aperite portás Redemptori!" „Nyissátok meg a kapukat a Megváltónak!“ Ezt a felhívást intézem a megváltás jubileumi éve alkalmából az egész Egyházhoz, és így megújítom Péter utódává való választásom másnapján elmondott hívásomat. Attól a pillanattól kezdve érzelmeim és gondolataim különösképpen a Megváltó Krisztus felé fordultak, az ő húsvéti titka felé, amely az isteni kinyilatkoztatás csúcspontja és Isten irgalmasságának végső megnyilvánulása minden kor emberei iránt. A római püspök egyetemes szolgálata éppen a megváltás eseményében gyökerezik, amit Krisztus halálával és feltámadásával vitt végbe; és maga a Megváltó állította ezt a hivatalt ugyanennek az eseménynek, az egész üdvösségtörténet középpontjának szolgálatába. 2. Bár minden egyes liturgikus év megváltásunk titkainak ünneplése, de Krisztus megváltó halálának jubileuma természetessé teszi, hogy bensőségesebben üljük meg ezt az ünnepet. XI. Pius pápa már 1933-ban szerencsés sugallattal rendkívüli szentév alakjában emlékezett meg a megváltás 1900. évfordulójáról, anélkül, hogy pontosan meg akarta volna határozni, milyen időpontban történt meg az Úr keresztrefeszítése. Mivel erre az 1983-as évre esik e horderejében mindent meghaladó esemény 1950. fordulója, megérlelődött bennem az elhatározás, amit már 1982. nov. 26-án közöltem a bíborosi testülettel, hogy ti. egy teljes évet szenteljünk a megváltás különös emlékezetének, és így mélyebben áthassa az egész Egyház gondolkodását és cselekvését. Ez a szentév márc. 25-én, Gyümölcsoltó Boldogasszony napján kezdődik. Arra az Istentől akart pillanatra emlékeztet e nap, amikor az örök Ige a Szentlélek erejéből Szűz Mária ölén emberré lett, és így magára vette testünket, „hogy halála által lefegyverezze azt, akinek hatalma van a halál fölött, vagyis az ördögöt, és megszabadítsa azokat, akiket a halálfélelem egész életükben rabszolgaságban tartott“ (Zsid 2,14k). A szentév 1984. ápr. 22-én, húsvétvasárnap zárul, a teljes öröm napján, amit Krisztus megváltó áldozata hoz meg nekünk; ez az áldozat mindig újból „csodálatos módon szüli és táplálja“ az Egyházat (húsvétvasárnapi felajánlási ima). Legyen hát ez valóban szentév, a kegyelem és üdvösspg igazi ideje, fokozottan megszentelt azáltal, hogy korunk emberisége elfogadja a megváltás kegyelmeit. Történjék ez Isten egész népének lelki megújulásával. E nép feje 50