Szolgálat 57. (1983)
Eszmék és események - Levelesládánkból
LEVELESLÁDÁNKBÓL — Ki fiatal? Ki öreg? Fiatal az, aki egy „zászlót" követ — keresztény értelemben: aki csakugyan követi Krisztust. Szerinte kell kiképeznie a ma annyit emlegetett lelkiismeretét: „Ugyanazt a lelkületet ápoljátok magatokban, amely Krisztus Jézusban volt“ (Fii 2,5). Con-scientia kell, az, hogy magunkat egynek tudjuk Vele. Eszerint kell igazodnia cselekvésünknek. A kereszténység „kiárusítása“ mélyen leszállított árakon, valamiféle „mini-kereszténység“ senkinek sem tud örömet szerezni, sem a „redukált“ kereszténynek, sem másképpen gondolkodó környezetének. öreg az, aki — még ha az arca piros és az izmai duzzadnak is — nem lát már semmit maga előtt, nem tart semmi felé, aki azt hiszi, nincs semmi, ami megérné, hogy síkra szálljon érte. Vajon a tréning, a fáradság, az erőmegfeszítós, a csúcsteljesítmény csak a sport testi szektorában érvényes? Nem kötelessége-e minden embernek, mint Isten páratlan gondolatának, hogy megvalósítsa önmagát, meghívását, hivatását? Miért nem vesszük komolyan az (rás szavát: „Legyetek tökéletesek“, vagyis egészen jók, szentek, „amint mennyei Atyátok tökéletes“ (Mt 5,48). Vajon nincs más példaképünk az ifjúság számára, mint filmsztárok és olimpiai bajnokok? — Január 8-án voltam 15 éves. Az évek teltek, és én egy nagy fölfedezést tettem: az imádság mindenekelőtt Isten irántam való szeretetének mély tudomásul vétele. Ha imádságomban elmondom neki, hogy szeretem, akkor a szeretetet gyakorolom. Egy másik szempont, amit szintén nem lehet és nem szabad elfelejteni: imádság nélkül nem döbbenünk rá saját gyarlóságunkra. Az imádság nyitja ki a reggel kapuját, és az csukja be az ajtót este. — A szeretetből végzett szolgálatok valahogy megkétszerezik az ember véges erejét. Nem latolgatom soha, bírom vagy nem, csak érzem, tennem kell. Hogy nagyon fáradt vagyok? hogy sokszor állva el tudnék aludni? vagy amikor megyek haza este a busszal, azonnal csukódik le a szemem? Igyekszem elterelni a figyelmem róla; hogyan mondja a szeretet himnusza? Addig jó, amíg tenni tudunk valamit másokért Érte. Csak addig akarok szolgálni, amíg a Mester akaratával is egyezik. Oly szép példákat hallani fiatalokról, akik gyakorolják a felebaráti szeretetet, páran összefognak, beosztva egymást, ellátnak magukra maradt kis öregeket, bevásárolnak, kitakarítanak, mosnak, vasalnak, elvégzik a javításokat, felolvasnak, ebédről gondoskodnak, s meghallgatják a már annyiszor hallott kisebb-nagyobb panaszokat. Ezért kell kérnünk az Urat, hogy soksok ilyen lelkes kis fiatal legyen, akik megérzik, hogy a szeretet, az önzetlen, a nem pénzért, nem viszonzást várva, hanem egyedül Istenért vállalt szeretetszolgálatok éltetik az embert, célt, értelmet, tartalmat adva az életnek. Istenem, milyen más lenne a világ, ha sokan megértenék ezt az annyira sürgető tennivalót. Ha nem értenék félre a másikat, nem egy kézlegyintéssel intéznék el: „majd máskor", nem „csinálja más“ válasszal, „pihenni is kell" szöveggel altatnák el a lelkiismeretüket, akkor, akkor igazi béke, boldogság lenne. Egy ember kevés, de kettő már tehet valamit. — Itt egy hitoktató nővérnek kitűnő ötlete támadt: gyermekálarcosbálat rendezett, ahol a gyerekek egy-egy bibliai alaknak öltöztek fel, fölvonultak, és mindegyik elmondta a mondókáját, hogy ki-mi, és miért van benne a Bibliában. A legnagyobb tapsot egy négy éves dundi kisfiú aratta: Ábrahámnak öltözött, és nagy selypítve elmondta, hogy ő Ábrahám, hitünk atyja! — „Ez szuper volt“ — mondta az egyik gyerek az első gyónás után. Már előtte a hittanórákon igyekeztünk fölkelteni az örömöt szemléltető történetekkel és a gyermekhez alkalmazkodó előkészítéssel. Kértük a szülőket, hogy otthon is vegyenek tudomást gyermekük ünnepéről, sőt ha lehet, szakítsanak maguknak időt, és kísérjék el a templomba. Sokan meg is tették. A gyermekek félkörben az oltár körül ültek le, mögöttük a szülök. Harangsző jelezte a gyónás kezdetét. Minden gyerek választhatott a két gyóntató között. A várakozók közben az elsöáldozási énekeket énekelték. A kisfiúk és 83
