Szolgálat 57. (1983)

Eszmék és események - Hogyan lehetséges a kiengesztelődés a II. Vatikáni Zsinat után (Fr. Roger)

először és mindenekelőtt Krisztus és az Egyház legbenső lényegéhez kapcso­lódjunk. Ha az ökumenikus szervezetek számára szükségszerű, hogy a rájuk jellem­ző kitartással folytassák útjukat, viszont lehetetlen elfelejtenünk, hogy az Evan­géliumban a kiengesztelődés a pillanat dinamikus erejével történik. Közvetlenül, minden pillanatban éljük át: „Ha kiengesztelődés nélkül közeledsz az oltárhoz, fuss előbb kiengesztelődni testvéreddel.“ Innét pedig út nyílik az átmeneti kor­szakra, az egyházi intézmények kiengesztelődését megelőző korszakra: a köz­vetlen megvalósítás evangéliumi útja. A jelenlegi átmeneti korszakban mindenki számára lehetséges, hogy szemé­lyesen és késedelem nélkül elővételezze a kiengesztelődést, a lényeg felé tartva. Azt jelenti ez, hogy fölveszi magába azoknak az adományoknak javát, amelyeket Jézus Krisztus letéteményezett az ő népében kétezer éves vándorlá­suk során. Magától értetődik, hogy az Evangélium Krisztusának ezt a közvetlen választ csakis személyes életünkben adhatjuk meg. Fölvenni magunkba az ortodox Egyházak ajándékainak javát annyit tesz, mint rábízni magunkat a Feltámadott Lelkére. Fölvenni magunkba a reformáció­ból keletkezett Egyházak javát annyit tesz, mint megbízni Isten Szavában, hogy átvigyük mindennapi életünk gyakorlatába. Fölvenni magunkba a katolikus Egy­ház ajándékainak javát annyit tesz, hogy befogadjuk a feltámadott Krisztus pó­tolhatatlan jelenlétét az Eukarisztiában, befogadjuk abban a megbocsátásban is, amit a kiengesztelődés forrásánál kapunk... Az Eukarisztia, amely az Egy­ház misztikus víziójára nyílik, egészen odáig juttathat, hogy megadja az em­beri személy misztikus látását. A katolikus keresztény számára a többiek adományai javának befogadása semmiképpen sem jelentheti hitének relativizálását. Próbáljuk hát megérteni, miért nem fogadhatja el a katolikus Egyház az interkommúniót, miután az az eukarisztikus hit nivellálásának kockázatával jár. A nem katolikusnak született keresztényt saját eredeti adományai javának benső összhangba hozatala a katolikus Egyház hitével nem viheti arra, hogy megtörje övéi lelkét. Hogy tehát ne váljék számukra a tagadás szimbólumává, figyelnie kell arra, hogy megőrizze az eredeti családjához való tartozás kötelé­két. Sok fiatallal azt a kérdést tettük fel magunknak: Ha egyszer az az egyedül­álló közösség, amelynek a neve Egyház, a megbocsátás és a bizalom földje, nem képes-e akkor megfordítani a földkerekségen a gyűlölet és a csüggedés áramlatait, hogy sok-sok nőt és férfit Krisztus teljességébe kapcsoljon, és szép­séges emberi reményt keltsen, nemcsak a hívőkben, hanem hitetlenekben is? Frére Roger taizéi prior (Róma, 1982. okt. 9.) 64

Next

/
Thumbnails
Contents