Szolgálat 57. (1983)
Tanulmányok - Kozma György: Isten: igen, Egyház: nem?
Szalézi Szent Ferencről jegyezték fel, hogy amikor mások méltatlan viselkedése miatt kétely és csüggedés fogta el, ezzel vágta el a bizonytalankodást: „Nem az ő kedvükért kezdtem meg a jót, a kedvükért tehát abba sem hagyom!“ Vagyis amikor a keresztény ember elkötelezettségéről beszélünk, akkor nem az emberekhez való hűség kategóriájában mozgunk, hanem Istennel való kapcsolatunkról van szó. Az egyházba nem a jó társaság kedvéért kerültünk. Tréfásan azt is szokták mondani, ezért nevezik az egyház tagjai testvérnek egymást, és nem barátoknak, hiszen barátait az ember megválogathatja. Aki meg van győződve arról, hogy Isten hívta az egyházba, az logikusan akkor fog megválni az egyháztól, ha az Istenben csalódott. Saját tévedésünkből persze előfordulhat, hogy „csalódunk“ Istenben, de akkor nem fogjuk így felállítani a kérdést: Isten igen, egyház: nem! Az egyházban csalódok külön kategóriáját képviselik azok, akik az egyházi vezetőség, papság vélt vagy tényleges hibái miatt készülnek távozni az atyai házból. Az ilyenek — valljuk meg — túlzott jelentőséget tulajdonítanak a hierarchiának. Jézus nem az egyház létét, hanem a hit tisztaságának őrzését és a tanúságtételt bízta apostolaira és utódaira. Soha nem kell az egyház létét félteni még akár botrányos életű pápáktól sem (sokkal kevesebb volt belőlük a történelem folyamán, mint amennyit „rebesgetnek“!). Még csak az egyház önazonosságát sem kell félteni esetleges rossz helyi vezetőségtől. A Szentlélek jelenléte a biztosíték arra, hogy az egyház ezekből a krízisekből kikerül. A Lélek működésének jellemzője azonban, hogy belülről hat. Aki kívül kerül az Ö vonzásán, aki megtagadja a közösséget azokkal, akik között már készíti a megoldást, az legfeljebb annyit mondhat el magáról, hogy kiállt a játszmából. Ezt azonban egy elkötelezett ember nem teszi. Mit tegyünk, ha ilyen jelenséggel kerülünk szembe? Először is tudatosítsuk azokban, akik az egyház hibáira hivatkozva kiállnak a sorból, hogy az egyház nem azonos a papsággal, a hierarchiával. Nemcsak azért, mert a hívek vannak abszolút számbeli fölényben, hanem azért is, mert a hierarchia létjogosultságát is a hívek szolgálata adja meg. Ha tehát egyházat emlegetnek, elsősorban az egyház tagjainak többségét értsék ezen. Ugyanakkor tudatosítsuk az egyháztól elpártolókban azt is, hogy azok az erkölcsi követelmények, amelyek alól egyházellenes szólamaik révén felmentve érzik magukat, az egyházon kívül is kötelezik őket: a házastársi hűség, a becsület, az igazmondás, megbízhatóság, figyelmes szeretet, az élet tisztelete nem azért kötelez, mert egyházi parancs, vagy mert a kereszténység révén áthatotta egész kultúránkat, társadalmi normáinkat, hanem emberségünknek is tartozunk ezek megtartásával. Nagyon szűk látókörű szemlélet lenne azt hinni, hogy az egyháztól való függés megszűntével megszabadulhatunk ezektől a „kötöttségektől“. Végül — nem utolsó sorban — arra törekedjünk, hogy a tényleges hibákat, amelyek másokat távozásra indítanának, igyekezzünk kiküszöbölni. I 2. Az egyház felé közeledő, de megtorpanó megtörök problémája adott esetben több is lehet, mint az előző kategóriákban említett híveké. Nemcsak téves 32
