Szolgálat 56. (1982)
Tanulmányok - Alszeghy Zoltán: A személyiség kiteljesedése
Gondoljuk el, hogy négy orvost meghívnak, hogy vállalják el egy kórház vezetését Közép-Afrikában. Az első azt feleli: „elmegyek, mert jól fizetnek.“ A másik: „nem bolondultam meg, hogy elhagyjam a szülőföldemet“ (szülőföldön persze nem a földet és a házakat, hanem az őt becsülő és vele rokonszenvező környezetet érti). A harmadik kész menni: „orvos vagyok, és ott csakugyan szükség van a munkámra.“ A negyedik elutasítja a meghívást: „hogyne, hogy bádogtetős barakkban lakjak és poshadt vizet igyák?“ A négy válaszban négy életforma, négy személyiség mutatkozik meg: az elsőnek a haszon a legfőbb érték, a másodiknak a közösség, a harmadiknak embertársai segítése, a negyediknek a kényelmes élet... Természetesen az is jellemző egy emberre, hogy elfogad-e egy ilyen meghívást vagy sem; de még jellemzőbb, hogy miért fogadja el, vagy miért nem. 2. — Ezzel új szempontot találtunk a „személyiség" fogalmának meghatározására. „Sok jellegzetes jegy egységéről" beszéltünk. Hozzá kell tennünk, hogy ezek a jellemvonások nem rendszertelenül sodródnak össze, hanem több szempontból is szerves egészet alkotnak. Az egyik jellemvonás magával vonja a másikat. Igaz, hogy a jellemtani típusok sohasem egészen merevek, mégis feltűnik, sőt meg is nevettet, ha valakinek a típusával ellenkező tulajdonságai vannak, — mint mikor egy tagbaszakadt öreg óriás a legkisebb dicséretre elpirul és vékony gyerekhangon kezd szerénykedni. De a jellegzetes vonások szerves viszonya abban is előtűnik, hogy nagyon különböző a fontosságuk a személyiség alkotásában. Koncentrikus körökben lehetne őket elhelyezni. A külső körökbe tartoznak azok, amik jellegzetesek ugyan, de a hiányuk nem vagy alig változtatná meg a személyiség azonosságát. A középen azok a jellemvonások vannak, amiknek a megváltozása elképesztené az illető személy ismerőseit, és azt mondatná velük: „mintha egészen más ember lett volna belőle!“ Visszatérve izlandi ismerősünkhöz; ha megváltoztatná a szivar-márkáját, ez meglepné néhány rajongóját, de nem volna más következménye; ha politikai elveit hagyná el, és a XVIII. sz.-ban divatos fiziokraták elméleteit akarná valóra váltani, ez közéleti pályafutásának a végét jelentené, mert választói azt mondanák, hogy ilyen bolond emberre sohase szavaztak volna; ha kijelentené, hogy ostoba volt, mikor becsületes ember módjára élt, mert az erkölcsi jónak nincs semmi jelentősége, legjobb barátai is elhagynák, és fiai szomorúan mondanák: szegény öreg, ez nem a mi apánk, akit úgy szerettünk és tiszteltünk... 3. — Változásokról beszéltünk. A „személyiség“ fogalmának harmadik összetevője, hogy változhat, fejlődhet. Vannak jellemvonások, amelyek születésünktől fogva adva vannak; vannak, amik az élmények, tapasztalatok hosszú során elválhatatlanul hozzátartoznak énünkhöz; vannak, amelyeket megszoktunk, de — ha nem is egyik napról a másikra — új élmények, állásfoglalások, elhatározások során lassanként megváltoztathatunk. Nem egyszer éppen a legmélyebb, legbensőbb életformánkat, akarva vagy nem' akarva, magunk választjuk: Szent Ágoston nem született szentnek, és maradhatott volna az a bűnös, ami volt; Júdás nem született árulónak, és maradhatott volna apostol, 6
