Szolgálat 56. (1982)

Az egyház szava - A Szentatya a magyar püspökökhöz

hogy azokat a „bázisközösségeket“, amelyek megtartják ezeket az irányelveket — és akarom, hogy valamennyien a legrövidebb időn belül e normákhoz alkalmazkodjanak — nyíltan támogatjátok, és fejlődésüket előmozdítjátok.

Különleges gondoskodást kíván továbbá a családok ügye. Mert hazátokban is, mint általában, a család súlyos lelki válságban van: terjed a válás betegsége, növekszik a művi vetélés csapása, csökkennek a születések. Az iparosodott világban élő modern társadalmak sajátossága ez. Az Egyháznak egyik legfontosabb kötelessége, hogy megőrizze a család intézményét, a keresztény hit alapelveire alapozva, a házasulandók kellő előkészítésével, a szentségek állandó támogatásával, mindenkinek közös erkölcsi segítségével, nevelve és vezetve a házasfeleket a szeretet, a hűség, a türelem és a közös imádság életére. „Familiáris consortio“ kezdetű apostoli buzdításomban mondottam: „Ebben a történelmi pillanatban, amikor a családot számos erő támadja, törekedve lerombolni vagy eltorzítani, az Egyház — annak teljes tudatában, hogy a társadalom és saját java szorosan a család kedvező helyzetéhez van kötve - erősebben és sürgetőbben érzi küldetését: hirdetni mindenkinek Istennek a házasságra és a családra vonatkozó tervét, hogy biztosítsa számára a teljes életerőt és az emberi-keresztény kibontakozást, és így hozzájáruljon a társadalomnak és magának Isten népének megújításához.“

Tisztelendő Testvéreim! Ezután hogyne fordítanám figyelmemet a férfi és női szerzetesi közösségekre, amelyek oly nagy érdemeket szereztek a magyar nemzet kultúrájában, történelmében és haladásában?

Itt most csak hő óhajomnak és imámnak adhatok kifejezést, — amelyet kétségtelenül ti is osztotok —, hogy mindazok, akik hazátokban érzik az Úr hívását, hogy Neki szenteljék magukat a szerzetesi életben, beleértve a szemlélődő szerzetesi életformát, ma is követhessék hivatásukat Isten népe építésére és a polgári közösség szolgálatára.

Egészen különleges szeretettel és gonddal kísérem nyomon papjaitokat, akik mindennapos szolgálatotokban szükséges és szorosan hozzátok tartozó munkatársaitok. Jogos örömmel teltek el, amikor látjátok, hogy jó papok állnak mellettetek, akik fáradságot nem kímélve, készséges lélekkel viselik a „nap terhét“ az Úr szőlőjében, jóllehet többségük előrehaladott korú és nem egyszer gyönge egészségű. Álljatok hát mellettük, Tisztelendő Testvéreim, mint második atyjuk, becsüljétek nagyra munkájukat, és ha nehéz helyzetben vannak, segítsétek őket előrelátó tanáccsal és gyakorlatilag is. Különösen pedig őrizzétek meg velük a barátság, a bizalom és a jóakarat szilárd és állandó kapcsolatát, hogy egyrészt egységes és ugyanarra törekvő papságotok legyen, másrészt nagyobb hatékonysággal töltsétek be püspöki küldetésteket.

Ezen a ponton különleges módon gondolok az öreg papokra, akár egyházmegyések, akár szerzetesek, valamint a szociális otthonokban élő nővérekre, akik oly nagylelkűen emésztették föl életüket az iskolák vezetésében, a növendékek nevelésében vagy a kórházi betegek gondozásában. Nyilvánosan kifejezem köszönetemet mindegyiküknek imádságaikért, amelyeket

61