Szolgálat 56. (1982)
Tanulmányok - Kis Monika: A szegény és a gyermek
Avilai Teréz belső szabadságának, rettenthetetlen bátorságának, gyöngéd és ugyanakkor erős szeretetének titkát Isten iránti önfeledt szeretetében kell keresnünk. Helyesebben nyitottságában, amellyel kitárult Isten előtt és hagyta, hogy Isten hatalmába vegye egész lényét. „Hogy kiárassza szeretetét, úgy tűnik, az Úr nem akar mást, mint hogy viszontszeressük“ (AI 3,18). Ezt a szeretetet ismerte meg Teréz már gyermekkorában, ezzel hadakozott vagy négy évtizeden át, ennek adta át magát feltétlen bizalommal. Emberi-lelki érettségének titka tehát maga Jézus, a legemberségesebb Ember, a lélek Isteni Jegyese. Jézus szeretete égette ki Teréz leikéből a bűnök, hibák gyökereit, borította virágba természetes adottságait és díszítette fel a hit, a remény és a szeretet ajándékaival. Jézusban élve természetes az, hogy Teréz igazságszerető, szabad, alázatos, bátor, türelmes, erős, elszánt, határozott és elnéző, gyöngéden szerető és haragosan leckéztető. Isten létét és gondviselését természetes evidenciaként élte meg, és ezt sugározta a legnehezebb esetekben is. Szíve teljesen átalakult, szabadon szeretett és hagyta magát szeretni. Készségesen figyelt a Szentlélek irányítására, és másokat is erre az engedelmes szeretetre késztetett. Élete középpontja, belső energiaforrása Krisztus volt. Képessé vált arra, hogy egyre mélyebben behatoljon a hit misztériumaiba. Megtérése egy adott pillanatban történt, de kiterjedt egész életére. Mint Mária Magdolna, hirdetni akarta a Feltámadottat, tanúságot tenni Róla az egyházban és kora társadalmában. Véglegesen ki tudott lépni önközpontú szemléletéből, és apostoli lelkülettel elkötelezte magát az Egyház szolgálatában. Végső elemzésben jézusi, sikerült ember volt. Istenben megérett boldog nő. Szent. Kis Monika A SZEGÉNY ÉS A GYERMEK- Szegénység? ... Ki mer napjainkban még csak beszélni is a szegénységről? Ki ismeri jobban veríték- és könnyáztatta arcát, mint mi, a XX. század emberei, a gazdasági válságok, a két háború ínségesei? Az emberiség kétharmad része ma is éhezik, az elmaradott országokban éhhalál arat — és te arról akarsz beszélni, ami ellen közös akarattal küzd, ösztönével, értelmével egyaránt, minden emberi lény? Azt állítod, hogy ez kell az ember kiteljesedéséhez? — Értelek. De mondd: mikor nyomorogtunk, befogadtuk a szegénységünket, vagy csak ránk aggatta az élet? És mikor emelkedett az életünk színvonala, nem maradtunk-e továbbra is koldusruhás királyok? Meg voltunk elégedve azzal, amit a nap munkája megteremtett, vagy a mindenáron való birtoklás igényével hízlalgattuk a lelkűnkben terpeszkedő Molochot: a gazdagság bálványát? ... Soha nem voltunk igazi szegények, mert nélkülözésben a fogunkat csikorgattuk, jólétben pedig lihegve futottunk a „még több“ után. 47
