Szolgálat 56. (1982)

Tanulmányok - Puskely Mária: Egy érett személyiség: Avilai Szent Teréz

Emberi nyitottságának nincsenek határai. Minden érdekelte: egy újfajta konyhatűzhelytől kezdve a rózsaolaj elkészítésén keresztül a kútfúrásig. Ismerte kora orvosi eljárásait, maga is küldött bevált labdacsokat, gyógyfürdőt ajánlott; a fáradtaknak külön erősítő levest főzetett, kialtatta őket; alapításaikor addig nem nyugodott, míg az egészséges környezetet nem biztosította nővéreinek, még a szép, lelket gyönyörködtető kilátásra is kiterjedt figyelme. Igazi anyja lett az első sarutlan férfi kármelitáknak is. Imáival, jótanácsaival, gondoskodó szeretettel kísérte őket útjaikon, érdekükben közbenjárt, vitázott, pénzt szerzett, leveleket írt. Leveleiben pl. könyörgött az egyiknek, öltözzék melegebben, naponta ne tegyen meg öszvérháton tíz mérföldnél többet... A higiénia és a kielégítőbb táplálkozás követelményeire ismételten visszatért:

Az atyáknak jobb élelmet kell adni. Biztosítom, ha ebben nem változtatnak az egész vonalon, meglátják, mi lesz a vége. Ne mulasszák el, hogy e tekintetben üdvös rendeleteket bocsássanak ki, mert hiszen az Úristen meg fogja adni önöknek a szükségeset.

Az Isten szerelmére, viseljenek gondot a tisztaságra az ágyak és az asztalkendők dolgában, még ha többe kerül is. Mert rettenetes dolog, ha az nincs meg. Azt szeretném, ha ezt a pontot belevennék a Szabványokba, de azt hiszem, még ez sem használna, mert annyira elhanyagolják (352. L).

Tisztán átlátta az apró féltékenykedéseket, anyai szeretettel és nagyvonalúsággal igyekezett rendet teremteni a kusza esetekben. Az öreg Antonio testvér miatt sokat kellett nyelnie. Az első férfi sarutlan kármelita kicsit mindig lekezelte Terézt, magát tartva alapítónak. Évekig nem válaszolt Teréz kedves hangú leveleire. „Antal atyának jelentse mély tiszteletemet. Mivel sohasem válaszol nekem, én sem írok neki“ (161. L). Lehetetlen parancsával végeredményben ez a nyakas öregúr lett a Madre Fundadora halálának közvetlen oka. De Teréz halálos ágya mellett jobb belátásra tért, és tanúja lett egy szent végső szeretet- eksztázisának.

Nemcsak adni tudott, hanem elfogadni is. Igényelte a szeretetet és megértést. Erről tanúskodik a következő vallomás:

„Kedves leányom, higgye el, egész szívemmel viszonzom szeretetét. Mert hiába, természetünk már olyan, hogy jól esik neki a viszontszeretet. És ez nem is lehet rossz dolog, hiszen Urunk is jó néven vette, ha szerették" (387. L).

Teréz érett, tiszta szeretetének egyik legszebb dokumentuma az a levél, amelyet 1579. jan. 31-én a sevillai kármel nővéreinek írt. A közösségnek igen sok megpróbáltatásban volt része a reformhoz való hűsége miatt.

„Vegyék tudomásul, hogy még soha nem szerettem önöket annyira, mint most; nagy kegyelem az Úr részéről, hogy engedi valamennyire megízlelnünk keresztjét. Áldott legyen az a nap, amelyen beléptek Sevillába. Nagyon irigykedem Önökre. Amikor értesítettek arról, hogyan bántak önökkel, ahelyett, hogy elbúsultam volna magam, őszinte belső öröm fogott el. Bátorság, leányaim! Semmi ok sincs aggodalomra! Erősen kell bíznunk az ö irgalmában, amely majd napfényre hozza az igazságot. Igyekezzenek jókedvűek lenni...“ (266. L)

46