Szolgálat 56. (1982)
Tanulmányok - Szentmártoni Mihály: A kiteljesedés akadályai gyermek- és ifjúkorban
télén arra, hogy megkülönböztesse az érzelmek árnyalatait, vagy hogy fogalmat alkosson magának valamiről, és ily módon egyes esetek alapján általánosítson. Mikor pedig már elég érett ahhoz, hogy ítéletet alkosson magának a szülő viselkedéséről, sokszor elveti az észlelt valóságot, pl. hogy a szülő igazságtalan, és inkább általános kulturális meggyőződéssel helyettesíti, pl. hogy minden szülőnek szeretnie kell gyermekét, tehát kétségtelenül őt is szeretik szülei. Az alkati (konstitucionális) tényezők is határt szabnak a szülői hatásnak. A gyermek veleszületett természeti vonásai, készségei miatt ugyanazt a szülői magatartást más- és másként értékeli. Mi több, nincs végérvényesen megadott, előre beidegződött szülői magatartás, hanem azt sokban maga a gyermek idézi elő, ill. módosítja, már aszerint, milyen „természete“ van. Más lesz a szülő magatartása egy gyenge fizikumú, visszahúzódott, más egy rebellis, nyugtalan természetű, „nehezen kezelhető" gyermekkel szemben. Tehát a szülői hozzáállás, magatartás „ingere“ maga a gyermek. Ezek után az általános megfontolások után vizsgáljunk meg néhány olyan fejlődési mozzanatot a gyermek ill. serdülő életében, amelyek fordulópontot jelenthetnek további fejlődésében. Szülő—gyermek viszony kora gyermekkorban Az újszülött nem rendelkezik veleszületett szeretettel, félelemmel, vonzalommal, gyűlölettel. Az emberekhez való későbbi viszonyát az első év kapcsolatai alapozzák meg. Minden komolyabb sérülés, amely ebben a korban éri e téren, befolyásolhatja későbbi normális emberközti viszonyait. Azért fontos itt a gondoskodó szülői szeretet. Ha becsületesen megfontoljuk, sok szülőnek leginkább azért van gyermeke, mert „ez annak a rendje“, vagy mert „hát van“. Esetleg jobbik esetben, mert bizonyos halhatatlanságról álmodnak a gyermek révén. Túl egyszerű lenne azt állítani, hogy a szülők többségének azért van gyermeke, mert szeretik őket, vagy azért, mert bennük látják életük célját, esetleg, hogy utánpótlással gazdagítsák és ezáltal boldogabbá tegyék a társadalmat, az emberiséget. Igaz, minden szülő vall ilyen eszményeket, de a legtöbb esetben igen távol állnak tőlük. Ezért a nevelés egyik fő feladata English—Pearson szerint az, hogy minél alacsonyabb fokon tartsuk a gyermek iránti ellenséges érzelmek szintjét. Elismerem, a szülő—gyermek viszonyának és a nevelés mibenlétének ilyen beállítása kicsit idegenül hangzik, de találjunk magunkban elég becsületet és erőt ahhoz, hogy egyszer ilyen szempontból is fontolóra vegyük a dolgokat. Mert hiszen tapasztalatból tudjuk, hogy nem minden szülő egyformán bölcs és tehetséges a gyermeknevelés terén. És az is vitathatatlan tény, hogy a szülők sokszor nem egyformán szeretik minden egyes gyermeküket. Ezt gyakran őszintén be is ismerik. A szülőnek a gyermekhez való viszonyulása két szélsőség között helyezkedik el: az igazi szeretettől az igazi gyűlöletig megtalálunk minden árnyalatot. Mivel a gyermeknek szüksége van a szülői szeretetre, nem közömbös, mennyit 24
