Szolgálat 55. (1982)
Tanulmányok - Joseph Ratzinger: A húsvéti titok, a Jézus Szíve-tisztelet legmélyebb tartalma és alapja
kalásszá válik, — minden koron keresztül hordozza az élő Egyház termését. Mind a két szöveg kifejezi krisztológia és pneumatológia összefüggését is: Az élet vize, amely az Úr oldalából fakad, a Szentlélek; ő, az élet forrása, teszi virágzó vidékké a sivatagot. A liturgikus mozgalom a keresztény vallásosság középpontját a húsvéti titokban találta meg. H. Rahner vizsgálódásaival megpróbálta megmutatni, hogy a Jézus Szíve-tiszteiet sem más, mint a húsvéti titok felé fordulás, tehát teljesen a keresztény hit magvára vonatkozik. A „Haurietis aquas" enciklika Izaiás 12,3 prófétai szavával kezdődik, amelynek beteljesedéseképpen az Úr Jn 7,37-39-ben önmagára mutat rá húsvéti titkában. így mindjárt bevezető szavaival csatlakozik a H. Rahner-féle férfiak fáradozásához. Ennek a megnyilatkozásnak is az volt a szándéka, hogy legyőzze a veszélyessé vált kettősséget a liturgikus vallásosság és a 19. sz. áhítatformái között, elérje, hogy a kettő kölcsönösen megtermékenyítse egymást, és gyümölcsöző kapcsolatba kerüljön anélkül, hogy egyszerűen feloldódnék egymásban. De tudatában volt, hogy a Jézus Szíve-tiszteiet új megalapozásához és továbbéléséhez H. Rahner megfontolásai önmagukban nem elegendők. Mert ő ugyan meggyőző világossággal rámutatott, hogy ez a tisztelet egy központi bibliai valóságra vonatkozik: húsvéti jellegű. Mint egy új szentképet, mint a Jézus Szíve-tiszteiet bibliai ikonját, állította úgyszólván a keresztények lelki szeme elé Jézus megnyitott oldalának nagy képét, a belőle ömlő vérrel és vízzel. Ezzel arra szólított, hogy a képen elmélkedve valóra váltsuk Zak 12,10 prófétai szavát, amit maga János idéz ebben az összefüggésben (vö. Jn 19,37; Jel I, 7; Jn 3,14): „Föltekintenek arra, akit keresztülszúrtak.“ De megmarad két ellenvetés, amelyekkel Rahner már nem nézett szembe: 1. János 7. és 19. fejezetének szövegeiben, amelyeket Rahner a Jézus Szíve- tiszteiet bibliai alapjának látott, nem fordul elő a „szív“ szó. Aki ezt a tiszteletet az Egyházban már meglevő valóságként tekinti, annak a jelzett szövegek vallásossága legbenső alapjává és legmélyebb tartalmává válhatnak, mert valóban a szív titkát fejtik ki. De önmagukból nem alapozhatják meg, miért az Úr szíve a húsvéti kép középpontja. 2. Kérdezhetünk azonban még gyökeresebben is: Ha a Jézus Szíve-tiszteiet egyfajta húsvéti jellegű vallásosság, akkor mi a különleges benne? Nem fölösleges-e akkor a húsvéti titkot egy ájtatossági képben érzelmi indítással szemlélni, ahelyett, hogy valósággal részt vennénk megújításában ott, ahol a misztériumban valóságosan jelen van, ti. a szentségekben, vagyis az Egyház liturgiájában? II. A Jézus Szíve-tiszteiet új alapvetésének elemei a „Haurietis aquas“ enciklika nyomán Hasonló kérdések a Zsinat után arra a véleményre vezettek, hogy elavulttá vált mindaz, ami a liturgikus reformot megelőzte. Ennek eredménye valóban a Jézus Szíve-tiszteiet messzemenő eltűnése lett. Ami kétségtelenül félreértése 8
