Szolgálat 55. (1982)

Tanulmányok - Joseph Ratzinger: A húsvéti titok, a Jézus Szíve-tisztelet legmélyebb tartalma és alapja

a II. Vaticanumnak: A „Haurietis aquas“ enciklika éppen ilyen kérdésekre adott feleletet, mégpedig olyat, amit a Zsinat liturgikus reformja feltételként tartalmazott, nem hogy megszüntetett volna. így nemcsak a megjelenés 25 éves évfordulójának külső alkalma ajánlja, hogy mondanivalóján újból elgondolkodjunk, hanem maga a vallásosságnak az Egyházon belüli helyzete követeli meg. Beszámolómban egyszerűen meg szeretném próbálni felvázolni az enciklika lényeges feleleteit e kérdésekre, és még egy kicsit világosabbá tenni, kidomborítani irányvonalait az azóta végzett teológiai munka világánál.

1) Alapvetés a megtestesülés teológiájában

Az enciklika kifejti a testi mivolt antropológiáját és teológiáját, ebben látva a Jézus Szívé-kultusz filozófiai és pszichológiai alapját is: A test nem külsö- ségesen áll a szellem mellett, hanem a szellem „képe“, vele mondja ki saját magát. Ami a biológiai életet alkotja, az az ember személyének is alkotóeleme. A személy a testben valósul meg, ennélfogva a test a kifejezése; benne látható a láthatatlan szellem. Mivel a test a láthatóvá vált személy, a személy pedig Isten képmása, azért a test teljes viszonyulási területén egyszersmind az a térség, amelyben az isteni tükröződik, kimondhatóvá, szemlélhetővé válik. A Biblia ezért kezdettől fogva a test és a hozzá rendelt világ képeiben állította elénk Isten titkát. Ezzel nem külső képeket teremt Isten számára, hanem azért használhatja a testi dolgokat képül, azért fejezheti ki hasonlataiban az Istent, mert mindez csakugyan kép! Tehát a Szentírás az ilyen képes beszéddel nem idegeníti el a testi világot, hanem éppen legmélyebb sajátosságát, létének magvát nevezi meg vele. Amikor belőle veszi képi tartalékát Istennek az emberrel folyó történetéhez, megmutatja igazi lényegét, és láthatóvá teszi Istent abban, amiben csakugyan kifejezi magát.

Ebben az összefüggésben érti a Biblia a megtestesülést is: Az emberi világnak, a testben kifejeződő emberi személynek fölvétele a bibliai szóba, Isten hasonlóságába és képébe történő átváltozása a bibliai igehirdetés által, — mindez már mintegy a megtestesülés előjátéka. Az Ige megtestesülésében beteljesül az, ami a bibliai történelemben már kezdettől fogva elindult. Az Ige már mintegy állandóan testet vesz benne magára, saját életterévé teszi. Egyfelől a megtestesülés csak azért történhet meg, mert a test mindig is a szellem kifejezési formája, és így az Ige lehetséges lakóhelye; másfelől csak a Fiú megtestesülése adja meg végleg az embernek és a látható világnak igazi jelentőségét. (Vö. Haurietis aquas — a továbbiakban HA — AAS 38(1956) 316k; 327; 336; 334; 350.)

A testi mivoltnak ezzel a filozófiájával és teológiájával az enciklika kiegészíti a H. Rahnernél uralkodó húsvéti jelleget. A megtestesülés bizonyára nem öncél; lényege szerint önmagának meghaladása és ezzel a húsvéti titok dinamikája felé tart. Hiszen azon alapul, hogy Isten paradox szeretetében „átlép“ a testbe, és ezzel bekerül az embervolt szenvedésébe. De Istennek ebben az „önmagán

9