Szolgálat 55. (1982)

Tanulmányok - Szabó Ferenc: Egy mai lelki mester: Francois Varillon SJ

és az ember szentsége (hathatós jele). Az Isten és az ember egysége Krisztusban az a központ, amely értelmet ad az emberi létnek. Természetesen helyesen kell felfognunk a megtestesülést. Jézus Krisztusban Varillon felfedezi az alázatos és sebezhető Istent. (Ezt fejti ki két híres könyvében: „Isten alázatossága“ és „Isten szenvedése“.) A keresztény Isten se nem az a bosszúálló Isten, aki Fia áldozatát követelné, se a paternalista panteizmus Istene, aki megelégedne az emberek középszerűségével.

3) Lelki realizmus. — Varillon sohasem keveri össze az absztrakciókat a keresztény élettel. Szerinte a lelki élet állandó harc az absztrakt állandó kísértésével. Mindig a tapasztalatból indul ki, és kifejezésmódja egyszerű, egyszerre világos és mély. Lelki realizmusa teszi lehetővé, hogy mindig gyümölcsözőn alkalmazza pedagógiáját. Hallgatóit vagy olvasóit arra szólítja fel, hogy vele együtt járják végig a reflexió útját a tapasztalatból kiindulva, válaszolva a nehézségekre és ellenvetésekre, hogy így mély alapokra építhessen. Gyakran hangsúlyozta pl.: „az apostolok hitének genezisét szemlélve, közelről figyelve az evangéliumokat kell felfedeznünk Jézus Krisztus istenségének állítását, hogy ez ne legyen puszta absztrakció.“

4) Derű. — A hit elmélyítésében a nyugodt derű jellemzi, amely nem siet, hogy mindent megértsen és megoldjon. Isten országának egyik törvénye a türelem, amely kellő időt hagy a csírázásnak és az érlelődésnek. P. Varillon mindig a hit lényegét akarja megvilágítani; tisztában van az igazságok hierarchiájával; de nem zárja el az utat a másodlagos, vagy akár a lényegtelen kérdések megoldása előtt sem. (1967-ben az Études-ben közzétette „A katolikus hit rövid összefoglalása“ c. kiváló „summáját“.) 1947—55 között katolikus fiataloknak kifejtette a katolikus tanítás elemeit, amelyek előbb füzetekben láttak napvilágot, majd könyvalakban is megjelentek (Éléments de doctrine chrétienne l-ll, „Livre de Vie“, N° 64-65, 66-67, 1961). Ezt a munkát, jóllehet még a Zsinat előtt született, később hat nyelvre lefordították. Ma sem veszítette el időszerűségét. Lényegre törő, a tanítást és a lelkiséget egyesítő bevezetés a katolikus hitbe. Tartalmilag két nagy rendtársa, korunk kiváló teológusai ihlették: Y. de Montcheuil és H. de Lubac; módszerét pedig „Szókrátész", P. Fontoynont sugallta. Főgondja mindig az, hogy meghatározza az embert — a Hagyománnyal — mint Istenre képes, „átisteníthető“ (divinisable) lényt, és hogy megadja neki a jövő reményét. A civilizáció építőinek lelkiségét dolgozza ki. Nem valami naív optimizmusról van szó: a világ szép, de ugyanakkor tragikus is, hiszen az emberek szenvedése véres valóság. Varillon interjújában így fogalmazta meg mottóját: „Egyik kezem a világ szépségén, másik kezem az emberek szenvedésén, és két lábammal a jelen pillanat feladatában“ (VE 389). De bármennyire tragikus is az emberi lét, az optimizmust és a reményt az a hitből fakadó meggyőződés adja, hogy a megistenülés minden egyes ember és az egész emberiség hivatása: a Szeretet-lsten felkínálta ezt Jézus Krisztusban.

5) A hit és a kultúra harmóniája. - Varillon rendkívüli kultúrával megáldott személyiség. Szenvedélyesen szerette a muzsikát. A zenében

4

49