Szolgálat 55. (1982)

Tanulmányok - Szabó Ferenc: Egy mai lelki mester: Francois Varillon SJ

dást. P. Monier-tól helyesen hallotta: „A művészet és a költészet, a barátság, a szeretet és az ismeret isteni dolgok. A rombolás lelkisége inkább megsérti Istent, semmint dicsőíti.“ De sikerült megtalálnia az értékek helyes hierarchiáját: Isten országát mindennél előbbre helyezte, Jézus került élete központjába, — ezek az abszolút értékek mindent relativizáltak.

Az Egyház és az állam szétválasztása után a francia jezsuiták az angliai Jersey szigetére helyezték át házukat, ahol a filozófiát tanították a rendtagoknak. Varillon ide került a noviciátus után. Itt már Szent Tamást a nagy újskolasztikusok (Rousselot, Maréchal, Sertillanges ...) értelmezésében kezdték tanulmányozni. Tanáraik bevezették őket Bergson és Blondel gondolatvilágába is. Varillonnak szerencséje volt, mert tanára, André Marc, Maréchal tanítványa volt. Az egyik havi disputa alkalmával megvédte Bergson tételét a szabadságról. Megismerkedett Kanttal is. És ekkor már olvasták Teilhard de Chardin első írásait is. De Jersey főleg a nagy barátságok korszaka volt Varillon számára. P. Ganne szobájában gyűlt össze a baráti társaság, ahol filozófiáról, irodalomról, zenéről diskuráltak...

Jersey-ről Varillon a jezsuiták mongréi kollégiumába került (Lyon közelébe), ahol retorikát tanított. Itt régebbi ismerőseivel, „mestereivel“ találkozott: Fon- toynont, Auguste Valensin (kiváló szellem: Teilhard, Blondel és Fontoynont barátja), A. Marc. P. Fontoynont barátja lett, aki amolyan „Szókrátész volt“; számos francia jezsuitára döntő befolyást gyakorolt (Teilhard, H. de Lubac, J. Guillet, X. Léon-Dufour...). „Ilyen művelt embert sohasem láttam. Végre ő hozta el a fényt és a békét küzdelmemben, amelyet a kultúra és a keresztény lemondás összeegyeztetéséért vívtam szüntelen.“ (VE 56)

Varillon később még ezt vallja P. Fontoynont-ról:

„P. Fontoynont képviselte a kultúra rendkívüli egyensúlyát, a kultúra szó nagy jelentésében: a kultúra mint a széleskörű ismeretek együttese, beleértve az irodalmat, főleg a görög irodalmat, minthogy ö valósította meg a mindenkitől elismert remekművet, a Görög szótárt. (...) A jellem embere volt, a szó legerősebb értelmében, rendelkezett a méltóság, a nagyság, a büszkeség, az alázatosság kiváló érzékével, — mindez egyetlen egészet alkotott nála, szó szerint egyet. Nem tudom másképp meghatározni, mint így: a létezés ragálya (une contagion d’existence). Mindig reá hivatkozom, amikor meg akarom érteni és értetni a teremtés misztériumát: Isten végeredményben nem tesz semmit, csak ragályo- san létezik, és megalapoz más létezőket. Ez abban a tényben nyilvánul meg, hogy mellette lehetetlen belenyugodnunk a középszerűségbe. Ez a lelki nemesség ragálya. Ugyanakkor a végtelenségig egyszerű volt, kölyök-vonásokkal és sok humorral. Semmi az égvilágon nem volt benne a pedánsból...“ (VE 67-68)

F. Varillon a teológiát 1935-től a Lyon-Fouviére-i jezsuita skolasztikátusban végezte. (1918 után a jezsuiták már Franciaországban is nyithattak tanulmányi intézetet, ún. „missziós szemináriumot".) Itt ismét csak P. Fontoynont volt mestere és barátja, aki a skolasztikátus tanulmányi igazgatója lett. Számos baráti kapcsolat emlékét őrzi Varillon ezekből az évekből: Holstein, Urs von Balthasar, Ganne, Mogenet, Clément, Rondet, de Lubac, Huby stb. Itt születik meg majd a „Sources chrétiennes“ nevű vállalkozás (az egyházatyák kritikai kiadása

47