Szolgálat 55. (1982)

Tanulmányok - Szabó Ferenc: Egy mai lelki mester: Francois Varillon SJ

A középiskola végén lelkigyakorlatot végzett (alig 17 éves volt). Ekkor kezdte először érezni, hogy talán szerzetesi hivatása van. A maristákra gondolt. De még bizonytalan volt. Szülei nem nagyon lelkesedtek e gondolatért. A Lyoni Katolikus Egyetemre iratkozott be, hogy irodalmat és jogot tanuljon. A Katolikus Egyetemisták Házában gyakran megfordult; itt megismerkedett az egyetemisták lelkészével, a jezsuita P. Roullet-val, aki döntő szerepet játszott jezsuita hivatásában. Ami leginkább jellemezte magatartását ezekben az években, az a szabadságérzet volt: a zárt kollégiumi nevelés után most a szabadság részegsége szállta meg. A zene, amely egész életére alapvető szenvedélye lesz, már most hatalmába kerítette. (Jól zongorázott.) Aztán Louis Aguettant (Claudel barátja) Baudelaire-ről és Verlaine-ről szőlő előadásai lelkesítették. A P. Roullet-val, majd pedig az ugyancsak jezsuita Prosper Monier-val való beszélgetések nyitják meg neki a kereszténység mélyebb távlatait, és az ö hatásukra kezd érdeklődni a jezsuita rend iránt. Lyon ekkor a katolicizmus fellegvára. Monier, majd Victor Fontoynont SJ, illetve rajtuk keresztül Teilhard de Chardin és H. de Lubac eszméi alakítják világnézetét.

Frangois Varillon az egyetem végén katonai szolgálatot teljesít, majd két héttel leszerelése után belép a jezsuita rendbe. Katonaélete alatt gyakran találkozott P. Fontoynont-nal. Egyik fő nehézsége az volt, hogy le kell mondania a zenéről, irodalomról, művészetről, ha a szerzetesi életre kötelezi el magát.

Miért választotta Jézus Társaságát? „P. Roullet képviselte számomra a szerzetesi élet példaképét. Az apostoli és szellemi élet területén a jezsuiták Lyonban valóban kiemelkedők voltak. A domonkosok csak később jöttek ide. A maristák, alapítójuk, P. Colin révén, Szent Ignác tanítványai voltak. Azért akartam jezsuita lenni, mert a végsőkig el akartam menni. A jezsuiták, bár azonosaknak tűntek a maristákkal, nagyobb követelményeket támasztottak. Náluk az apostol- ság határozottan előnyben volt, lelkiségük keményebbnek tűnt. (...) A maristák nem sajnálkoztak: .Olyan nagy rendet választott, amelyet mi nagyon szeretünk', mondották...“ (VE 37)

F. Varillon 1927. nov. 17-én lépett be az Yzeure-i noviciátusba. P. Vulliez- Sermet volt a noviciusmestere. „E hideg és diszkrét szavoyairól főleg a robusztus .józanság' és a széles látókörű ember emlékét őrzöm. Akárhányszor elmondtam neki, hogy ez és ez nem megy, hogy valami elszomorít, ezt válaszolta: .Menjen csak előre, ne nyugtalankodjék!' Rendelkezett a megkülönböztetés érzékével, és érezte, hogy lényegében minden jól ment." (VE 39)

A noviciátus alatt alaposan megismerkedett a Szent Ignác-i lelkiséggel, elvégezte a 30 napos lelkigyakorlatot, megismerte a jezsuita rend történetét is. Általában lelki írókat olvastak. Varillon számára nagy áldozatot jelentett az irodalomról, művészetről való — ideiglenes — lemondás. De ez nem jelentett törést, szakadást. Eddigi mesterei, főleg P. Monier és P. Fontoynont meggyőzték arról, hogy az evangéliumi igazgyöngyért le kell mondani bizonyos evilági értékekről. De ugyanakkor azt is megtanulta — későbbi életműve lesz tanúság rá —, hogy miként lehet összhangba hozni az emberi kultúrát és a keresztény lemon46