Szolgálat 55. (1982)

Tanulmányok - Liptay György: Szívének gondolatai nemzedékről nemzedékre

ságuknak - ne töröld el vétküket — bánj el velük! Az isteni bosszúállást sürgető próféta prédikációja lehet-e előjátéka a szelíd és alázatos szívű Jézus evangéliumának? Kérdéssel válaszoljunk: Jézus szelíd és türelmes Szívének szemléletében feledhetjük-e teljességgel azokat a tüzes kitöréseket, amelyeket megőriztek számunkra Jézussal kapcsolatban az evangéliumok? Hitetlen, gonosz, parázna, romlott nemzedéknek mondja kortársait, és türelmetlenül kérdi, meddig kell még körükben maradnia (Mt 17,16), meddig kell még tűrnie őket (Mk 9,19). A zöldellő fügefán, amikor még nincs ott az érés ideje, hiába keres gyümölcsöt, és megátkozza a fát: „Soha senki ne egyen rólad gyümölcsöt!“ Érdekes módon tanítványai — keleti emberek! — nem a robusztus mondaton csodálkoznak el, hanem csak a fügefa hirtelen elszáradásán (Mt 21,18kk). A jajkiáltásokat kemény utószó rekeszti be: „Kígyók, viperák fajzata! Hogyan kerülhetnétek el a kárhozat büntetését?“ (Mt 23,33) Könnyezik a város és a templom fölött, de biztosnak hirdeti pusztulását. A végítéletkor a gonoszoknak hallaniuk kell: „Távozzatok tőlem, ti átkozottak!“ (Mt 25,41)

Idetartozik még Jézus előszeretete előfutára iránt. Úgy dicséri, mint akinél nagyobb nem született az asszonyok szülöttei között: ő az az Illés, akinek el kell jönnie ((Mt 11,7kk). Sorsában saját sorsát látja, de félelem nélkül üzeni Heródesnek, aki a Keresztelőt lefejeztette, és ót is meg akarta öletni: „Mondjátok meg annak a rókának: Lám, ma és holnap ördögöt űzök és gyógyítok, csak harmadnapra leszek készen“ (Lk 13,32). öntudat és kellő önbecsülés jellemzi az Emberfiát: tanítványai joggal mondják Úrnak és Mesternek, mert az (Jn 13,13 a lábmosás után!), Simon főfarizeustól számonkéri udvariatlanságát (Lk 4,44kk). Az Atyától, akit megdicsőít itt a földön, azt kéri: „Dicsőíts meg magadnál abban a dicsőségben, amelyben részem volt nálad, mielőtt a világ lett“ (Jn 17,5).

Nehéz fejezet ez: megérteni az öntudatos, Isten ügyéért mindig készenlétben álló Istenfia szívét, aki nem riad vissza tőle, hogy kötélből font korbácsot ragadjon a kufárok ellen, mert buzgalom emészti az Úr házáért (Jn 2,17; Zsolt 69,10). Tüzet akar gyújtani a földön, és azt várja, hogy lángra lobbanjon; megoszlást és kardot hoz, nem feltétel nélküli békés megalkuvást hirdet; bűnbánatot követel; a kereszthordozást feltételnek szabja; beszédünket „igen, igen-nem, nem“ határok közé szorítja; belépésre a szűk kaput ajánlja; az életre vivő utat szűknek és meredeknek hirdeti; a gazdag üdvözülését bizonytalannak tartja.

Az Úr szolgája

Az Úr szolgájáról szóló izajási ének Messiása jól beleillik Jézus Szíve-tisz- teletünk megszokott világába. Vonzódik a modern ember az Úr választottjához, akiben kedve telik. Isten lelke szerintinek ismeri a Megváltót, aki nem ismer erőszakot, hanem majd egykor a békességszerzőket hirdeti boldognak (vö. Iz 42,1 kk). Hasonlóképpen közel áll hozzánk Izajásnál az Úr szolgájáról szóló második ének (49,1-9), bár ebből a szakaszból sem hiányoznak az erőteljes

29