Szolgálat 54. (1982)
Eszmék és események - A Tábor hegyén (Őry Miklós)
A TABOR HEGYÉN Ismeretlen baráti kör 1973 húsvétjára megajándékozott egy szentföldi zarándoklattal. Ma sem tudom, kicsodák, ök viszont tudtak titkos vágyamról, hogy egyszer szívesen végiglátogatnám az Úr Jézus szülőföldjét. Tíz napig jártunk a Mester nyomában. Láttuk a helyeket, ahol megfordult, hallottuk hangját, amellyel Isten országának örömhírét hirdette, megimádkoztuk az emlékeket, amelyek szenvedéséről, haláláról, feltámadásáról beszéltek, öt kerestük mindenütt, aki mindenkivel jót tett. A sok élmény közül egyet választok ki: táborhegyi kirándulásunkat. Ez a hegy úgy emelkedik ki magányosan az Ezdrelon síkságából, mint a Somló Veszprém megyében. Ott a Balaton, itt a Genezáret. A színváltozás valahogy összfoglalata az egész evangéliumnak. Vízválasztó Jézus nyilvános működésében: otthagyja a tömeget, tanítványai közvetlen nevelésére adja magát. De most a lényegre megy. Bevezeti őket a Messiás igazi hivatásába: a kereszt által kell bemenni az Atya dicsőségébe. Emberi megnyilatkozásai mögé világít, amikor fellebbenti a fátylat, és néhány percre bepillantást enged az égi dicsőségbe. Szafedről érkeztünk az autóbusszal. A hagyomány úgy tudja, hogy ez az a „hegyre épült város“, amelyre a Mester a nyolc boldogság meghirdetésekor mutatott. Az öregek és gyengék taxin mentek föl a hegyre. A többség a gyalogutat választotta. Csoportunkban négyen voltunk: két bécsi hölgy és ketten férfiak. Beszélgettünk. Az elmúlt napok eseményeiről, a most reánk váró élményről. Mögöttünk mindjobban kibontakozott a Genezáret tava. Északnyugati partját tegnap végigjártuk: Jézus városát és az ő tengerét, ahol tanított, csodáit művelte. Ki-kibukkantak a városok, a falvak, és mindjobban kibontakozott az egész vidék. Názáret csak a hegycsúcsról volt látható: már nyugatra fekszik. Olyan ez a Galilea, mint közvetlen hazám, a dunántúli dombvidék. Hamarosan rájöttünk, hogy az emelkedés gátol a beszédben. Aztán a Táborra csak kontemplálva lehet fölmenni. Különváltunk. Imádkozva, meditálva, egyedül folytattuk utunkat. Egy kis csoport járt előttem. Jézus, három kiválasztott tanítványával: Péterrel, aki a Mesterrel megosztotta házát, Jánossal, aki osztatlan szívét adta neki, és Jakabbal, aki az apostolok közül az első vértanú. Beszélgetnek. Arról, ami már hat napja foglalkoztatja őket: hogy az Emberfiának sokat kell szenvednie, de harmadnapon föltárnád ... Péter hallgat. Pár napja Cezárea Filippinél kemény leckét kapott. A Mester sátánnak nevezte, mert vissza akarta tartani a Golgotától. János is hallgat: szívébe vési Jézus minden szavát, hogy legyen meditációs tanúja hosszú 60 esztendőre. Jakab is hallgat: vajon sejti-e, hogy ő lesz az első, aki vérével pecsételi meg a Mester iránti hűséget? Tegnap ilyenkor még a keresztutat jártuk Jeruzsálem utcáin. Az elítéléstől a Golgotáig. Most a Tábor hegyére tartunk. Szent Pál jut eszembe. Kedvelt 75
