Szolgálat 54. (1982)

Tanulmányok - Albert Görres: Emberkép - Isten-kép

Azért emelem ki a vallás fogalmának ezt az értelmezését, mert ezen a ponton keresik ma a pszichoterápia és a vallás szintézisét. C. G. Jung és Arthur Janov megegyezik abban, hogy - akárcsak a Zen-buddhizmus - ők is a lélek mélyének meghódításától (ezt ók selbst-nek, mély-énnek nevezik) remélik mindazt a nyereséget, amit az ember azelőtt önmagán kívül, az istenivel való szembesülésben keresett. Csak persze az istenségről mint velünk szemben álló valakiről, mint „vizavi“-ról szóló beszéd túlságosan emberközpontú. A keresztény tanítás Isten mindenütt való jelenlétéről beszél, és arról, hogy mélyebben lakik bennünk, mint legbenső valónk. Másrészt a buddhizmusban is előfordul, hogy a „semmit“ személyként szólítják meg: „Te Semmi.“ önmagunk, mélyénünk megtapasztalása lehetne misztikus, de névtelen Isten-élmény is; elhamarkodott értelmezés összecserélheti a kettőt. Hiszen nincs élmény értelmezés nélkül, és az utóbbi csak ritkán tévedhetetlen, többnyire tévedés fenyegeti. De a keresztény is elmondhatja Angelus Silesiussal: „Állj meg, hová rohansz: te- benned van a menny; ha másutt keresed, elveszted Istened.“ Mert a keresztény nemcsak az „egészen-más“ transzcendenciájában hisz, hanem a mindig jelenlevő Isten immanenciájában is.

Mindenesetre bárhogyan is határozzuk meg a vallást, egy dolog közös marad: Vallás az, ami az embert helyes vágányra tereli, az igazi létre, a lehető legnagyobb szabadságra juttatja, legmagasabb javához, értékéhez, céljához és értelméhez. Vallás az, ami végső soron értelmessé és érdemessé teszi az életet, a boldog emberség szükséges föltétele.

Számtalan ember azon a véleményen van, hogy sem Isten, sem a mély-én nem éri meg a fáradságot. Azt hiszik, a világ és a természet olyan célszerűen van berendezve önmagunk ellátására, hogy az élet legjobb iránytűje: minden érzelmünk és szükségletünk kiélése. Jó az, ami a legtöbbet hozza a konyhára.

Az evolúciós folyamat alapján — mondják ezek — az ember olyan méretre szabottan illik a világba, hogy az mindent magában foglal, ami a szíve vágya, ami boldogságához szükséges. Többet nem is kaphat. Vagy beéri az adottságokkal, a tényekkel, vagy pedig teljesíthetetlen vágyálmok emésztik föl. A világnak mint az ember egyetlen és kielégítő ellátóegységének ez a felfogása következésképpen csak egy gondot ismer: hogyan oszthatók el helyesen ennek a boldogság-csűrnek a javai; az egyes ember oldaláról nézve: hogyan jutok a lehető legnagyobb és lehető legjobb részhez? Mindenki más ám maga lássa, mire jut. Más szóval: hogyan különböztethetők meg e javak méltó részesei a kevésbé méltóktól és a méltatlanoktól?

Az ember üdvösségére vonatkozó vallásos kérdés így a jó közérzet és az életnívó politikai-gazdasági feltételeinek kérdésévé mérséklődik. Ha ugyanis az üdvösség csak ábránd, álom, gyerekes kívánság, akkor joggal lép a helyére az az egyetemes jó, ami után igen különféle utakon valamennyien: jámborok és nem jámborok, Zen-buddhisták, marxisták, playboyok, terroristák és szerzetesek egyaránt törekszünk: jó közérzet, hogy jól érezzük magunkat.

21