Szolgálat 54. (1982)

Tanulmányok - Albert Görres: Emberkép - Isten-kép

Albert Görres

EMBERKÉP - ISTEN-KÉP

A vallások mondanak valamit az emberről. Ügy tűnik, megtalálhatjuk bennük a népek egybehangzó véleményét a történelem során arról: mit kell az emberről tartanunk. Valamennyi kiemeli, hogy nehezen kielégíthető lény, aki nemcsak kenyérből él. Nemcsak a föld hiányzik neki, hanem az ég is. Minden vallási tanítás, kultusz, törvény antropológiai üzenetet tartalmaz, és mi most ezt kutatjuk. Talán van a történelemnek valami egybehangzó tanúsága, és ezt talán átmenetileg inkább készek vagyunk meghallani, mint a kereszténység annyi mindennel megterhelt, eltorzított, rosszul beállított üzenetét, amire sokan már alig hallgatnak, s annál kevésbé értik meg.

De mi értelme van, hogy olyasvalaki hozzon gondolatokat erről a témáról, aki semmiképpen sem szakember, sem vallástudós, sem teológus? Részemről két dolgot tekintek fontosnak. Egyfelől: az a toleráns magatartás, amelynek értelmében minden vallás nem csupán politikailag egyenjogú (ez szükséges), hanem bensőleg is egyenértékű, nézetem szerint elértékteleníti és elpusztítja valamennyit. Aki azt állítja, hogy valamennyit egyformán elfogadja, az már egyiket sem veheti komolyan. Másfelől szeretném megtalálni a lehetőségét, hogy minden vallásban az üdvösségre vezető ideiglenes utat lássak, még azokban is, amelyeknek borzalmas oldalai vannak. Ez akkor és csakis akkor sikerül, ha a vallásokat nagy nemesfém tartalmú érceknek tekintjük, amelyek lehetővé teszik az egyes ember számára, hogy hozzáférhessen az üdvösséghez, amennyiben keresi. (K. Rahner, Grundkurs.)

Úgy tűnik, nem nehéz olyan jelentést tulajdonítani a „vallás“ szónak, amely minden vallásban közös. Hiszen mindegyikben mintha az embernek az istenihez, az abszolúthoz, a végtelenhez való viszonyáról lenne szó. Aki ilyen vallásos elképzeléssel látogat meg egy Zen-kolostort, azzal megtörténhetik, hogy a következő szövegű cédulát nyomják a kezébe: „A Zen Isten nélküli és Buddha nélküli vallás. A Zen olyan vallás, ahol semmiféle tárgyat nem kell tisztelni. A Zen olyan vallás, amely .önmagunkat' (selbst) tiszteli. Olyan vallás, amely .önmagunk' mély tudatosodására tör.“ Az olvasó érzi, hogy itt nem egyszerűen a „vallás“ szó önkényes használatáról van szó, hanem lenyűgöző fogalomváltásról. A szöveg szerzője ezt mondja: Valóban van egy valóság, amelyet teljes bevetéssel kell tisztelni és kultiválni, világosan tudatára ébredni. Csakhogy ez nem valami isteni partner, nem egy másik lény, akivel kapcsolatba szeretnék lépni, vagy ezt a kapcsolatot adva találom. A tiszteletben részesítendő, a tudatomban elsajátítandó jó: önmagam. Ott megtalálhatok mindent, amit követőinek a vallás ígér: üdvösséget, békét, örömet, vágytalan boldogságot, megvilágosítást, bölcsességet, a helyes utat. Aki birtokában van .önmagának', annak megvan mindene, amit az ember egyáltalában birtokolhat. Semmije sem hiányzik többé. Megtapasztalta a nagy felszabadulást.

20