Szolgálat 54. (1982)

Tanulmányok - Szabó Ferenc: Jézus Krisztus Istene

megváltoztatja. A hit aktusa fájdalmas folyamat (mielőtt az öröm forrása lenne). Isten megadja kegyelmét, de ez a kegyelem, amely Isten oldaláról hatalmat ad a megtéréshez, az ember részéről ellenállásra talál. A nehézségek és a kísértések legyőzése, az „éjszaka“ után következik a biztonság, a fény, az öröm. A nagy megtérők példája mutatja, hogy a hit állandó küzdelmet jelent a hitetlen ellenében, aki mindannyiunkban ott rugdalózik az „ösztöke“ ellen.

3) A szív megtérése. — Hogy a hit nehézségeit legyőzze, az embernek meg kell értenie Isten szándékait, és meg kell tanulnia szeretni. A szív megtéréséről van szó. A hit aktusát sokszor azért utasítja vissza az ember, mivel fél, hogy egy másik ragadja meg és az ismeretlen felé viszi, mivel szégyellj, hogy egy nálánál nagyobb üdvözítse, önmagát akarja megváltani. Nos, az isteni kegyelem ettől a félelemtől és szégyentől is megszabadít. A Jézus Krisztusban megjelent isteni „filantrópia“ fegyverzi le; csak legyen kicsi, alázatos, gyermek! Hagyja magát szeretni az Atya által! Ragadja meg Isten feléje nyújtott kezét. Ebben segíti az egyházi közösség, ahol Krisztus szavát, hívását hallja. Az Egyházban a közös hit közösségi megtapasztalása alakítja a lelkiismeretet: Krisztus szétárasztja — Lelke által - a gyermekség, a „fogadott fiúság“ kegyelmét. A hit egyik szellemtől a másikig a Lélek „kommunikációja" révén terjed. Az Egyház nemzedékről nemzedékre tanúskodik arról, hogy Isten szeretet, hogy elsőnek szeretett (vö. Jn 1,48; 1Kor 13,12; 1 Pét 1,20; IJn 4,10.19). Ezt fejezi ki a megkeresztelt felvétele a krisztusi közösségbe. (És ez adja meg a gyermekkeresztség értelmét is: az Egyház tanúsítja, hogy Isten, az Atya szereti az újszülöttet, és gyermekévé akarja fogadni. Később az öntudatosodással a „gyermek“ igennel válaszol az Atya „előző“ szeretetére.)

Isten Atyaságának elfogadásával az ember új életre születik. De a hit életére való újjászületés egész élete során tart, hogy egyre mélyebben beépüljön Krisztus Testébe, és egyre jobban áthassa őt az istengyermekség Lelke. A hit a mi oldalunkról nem olyan aktus, amelyet egyszer s mindenkorra megtettünk, és amelyben „berendezkedhetünk“, hanem élő kapcsolat Krisztussal, amelyet szüntelenül megtör a bűn, tehát állandóan szükség van a kommúnió helyreállítására. Végeredményben egy Másik építi hitéletünket, azt a láthatatlan istengyermekséget, amely már valós, amelyet a világ nem ismer, amelynek hallatlan gazdagságát csak akkor fogjuk látni, amikor megjelenünk az Atya előtt, és „látni fogjuk öt, amint van“ (1Jn 3,1-3).

Addig Jézus hangja — a Lélek által — állandóan mint meghitt, testvéri hang szól hozzánk szívünk mélyén; az Egyház emberi hangja ezt fejezi ki: ez az igazság, a reménység és az öröm hangja.

19