Szolgálat 53. (1982)
Az egyház szava - Apostoli körlevél a családról
AZ EGYHÁZ SZAVA APOSTOLI BUZDÍTÁS A CSALÁDRÓL 1981 Krisztus Király vasárnapjáról keltezte a Szentatya „Familiáris consortio“ kezdetű apostoli buzdítását. Ebben - mint a bevezetésben elmondja — az 1980-as püspöki szinódus eredményeként beterjesztett 43 indítványt dolgozza fel. Négy részből áll, kb. 100 oldal terjedelmű. I. A család ma — fények és árnyak. A családoknak a mai világban kell Isten tervét megvalósítaniok, az Egyháznak a mi korunk föltételei közt élő családhoz kell az Evangéliumot közvetítenie. Ezért szükség van a család mai helyzetének ismeretére. Ennek pozitív és negatív oldalai vannak. Pozitív az, hogy az ember jobban tudatára ébredt személyes szabadságának, s így jobban a figyelem központjába került a házastársak kölcsönös viszonya, a nő méltósága, az életadás és a gyermeknevelés felelőssége, örvendetes a családok segítő összefogása és egyházi küldetésük tudata. Másfelől öt aggasztó jelét látjuk alapvető értékek elsatnyulásának: a házastársak egymástól való függetlenségét hangoztató téves teológiai és gyakorlati felfogás; súlyos félreértések szülő és gyermek tekintélyi viszonyáról; nehézségek az értékek közvetítésében; a válások növekvő száma; magzatelhajtás, sterilizálás, fokozódó gyermekellenes felfogás. E negatív jelenségek alapja a szabadság helytelen fogalma és használata. A harmadik világban a családok gyakran nyomorognak és a legelemibb szabadságnak is híján vannak. A jóléti országokban viszont a túlzott bőség és a fogyasztói magatartás akadályoz meg az új élet vállalásában, amit nem áldásnak, hanem fenyegető veszélynek tekintenek. Az Egyház feladata ilyen körülmények között „a dolgok gondos megfontolása és a fáradozás vállalása, hogy a keletkező új lelki kultúrát teljesen átjárja az Evangélium, hogy az igazi javakat előbbre valóknak ismerjék el, hogy a férfi és a nő jogait biztosítsák, hogy az igazságosságot a társadalmi struktúrákban előmozdítsák“ (8. pont). Az ilyen „új humanizmus“ nem távolítja el az embert Istentől, inkább közelebbi viszonyba hozza vele. Állandó, fokozatos megtérésre van szükség. II. Házasság és család Isten tervében. Minden ember alapvető, természet szerinti hivatása a szeretet. A keresztény kinyilatkoztatás szerint a teljes szeretet megvalósítása kétféleképpen lehetséges: házasságban és szüzességben. A pápa röviden végigkíséri a házassági szövetség alakulását az ó- és az újszövetségben. A gyermekekkel a házasság családi közösséggé válik, az Egyház és az emberiség nagy családjának egy-egy sejtjévé. III. A keresztény család feladatai. Ez a dokumentum legterjedelmesebb része. „Család, légy azzá, ami vagy!" - ezzel a felszólítással figyelmezteti a Szentatya 63