Szolgálat 53. (1982)

Az egyház szava - Apostoli körlevél a családról

a családot küldetésére: hogy az élet és a szeretet közössége legyen. „A család küldetése az, hogy őrizze, kinyilvánítsa és közölje a szeretetet, mint eleven visszaverődését és igazi részecskéjét annak a szeretetnek, amellyel Isten az emberi nem iránt és Krisztus Urunk az ő jegyese, az Egyház iránt viseltetik" (17). Négy nagy feladata van: 1) Személyi közösség megalkotása. Ez szeretet nélkül lehetetlen. A házas­társak közössége benső egység, kölcsönös önajándékozás, s mint ilyen fel­bonthatatlan. A gyermekek java is ezt követeli. A pápa nyomatékosan elítéli a poligámiát és a házassági hűség megszegését, s buzdítja a keresztény házaso­kat, tegyenek tanúságot a hűség mellett. így válnak Krisztus szeretetének és rendíthetetlen hűségének kicsiny, de értékes jeleivé. Dicséret illeti azokat is, akiket házastársuk elhagyott, de hitben és reményben kitartva nem lépnek új közösségre. — A gyermekekkel, közvetlen rokonokkal és az otthonban élő más személyekkel kiegészült nagyobb családi közösség az emberi fejlődés gazdag iskolája, de sok áldozatot is követel. Minden tagnak saját adottságai, kegyelmei és felelőssége szerint kell szolgálnia. így válik a keresztény család igazi „csa­ládegyházzá“, házi egyházzá. Különös figyelmet szentel a pápa a nő jogainak és kötelességeinek. Hangsúlyozza a férfival egyenlő méltóságát és felelősségét, valamint jogát a különböző hivatások betöltésére és a közéletben való szerep­lésre. Ugyanakkor azt is meg kell követelni, hogy a társadalom ismerje el a házi munka és az anyai hivatás értékét, és a nő ne kényszerüljön anyagi okok­ból házon kívül dolgozni. A nő méltóságát alapvetően veszélyezteti az a beállí­tás, amely az embert nem személynek, hanem megvásárolható tárgynak tekinti önző érdekek és élvezet szolgálatában; az ilyen gondolkodásmód első áldozata a nő. Szó van ezután röviden a férj és apa szerepéről, a gyermekek jogairól és a családban lévő öregekről. 2) Az élet szolgálata. A teremtés óta alapvető feladata ez a családnak. A termékenység a hitvesi szeretet gyümölcse és jele; az élet továbbadásával a házastársak a szerető Teremtő munkatársaivá válnak. Az Egyház mindig az élet oldalán állt és áll, és a mai sokszor élet-ellenes beállítottsággal szemben han­goztatja „eltökélt szándékát, hogy teljes erejéből előmozdítsa és minden táma­dás ellen védelmezze az emberi életet, bármilyen helyzetben vagy a fejlődés bármilyen fokán“ (30). Ezért mint az emberméltóság súlyos megsértését ítél el minden kísérletet, amely korlátozni próbálja a házastársak szabadságát a gyer­mek vállalásában. Kiáltó jogtalanság, hogy a harmadik világ számára adott se­gélyeket fogamzásgátlási programoktól teszik függővé. — Az emberi szexualitás a teljes személy értéke és feladata. A szerető egyesülésnek és az élet átadásá­nak összefüggését az ember nem szüntetheti meg önkényesen. A teológiának kötelessége a házastársak tapasztalatainak és az embertudományok eredmé­nyeinek világánál kidolgozni és elmélyíteni az antropológiai s egyben erkölcsi különbséget a fogamzásgátlás és a ritmusmódszer alkalmazása között. A ter­méketlen napokra korlátozott együttélés a dialógus elfogadását, a kölcsönös tiszteletet, felelősséget, önuralmat jelenti. Az Egyház tudja, hogy e téren sok 64

Next

/
Thumbnails
Contents