Szolgálat 53. (1982)

Eszmék és események - A keresztúti ájtatosság és a liturgikus megújulás (Mihályi Gilbert)

arra irányult, hogy a magánájtatosságokat minél közelebb hozzák hitünk központjához. Vagyis itatódjanak át a lényegessel, és ne maradjanak meg a periférián. Ennek megfelelően a liturgikus konstitúció 13. cikkelye úgy rendelkezik, hogy a magánájtatosságoknak a liturgia szelleméből kell táplálkoztok, a liturgikus időszak szelleméhez kell alkalmazkodniok és a liturgiára kell előkészíteni, illetve oda elvezetni a hivőt.

A keresztúti ájtatosságon vizsgáljuk meg, hogyan lehet megvalósítani ezt a zsinati előírást.

I. A keresztúti ájtatosság eredete visszamegy a legrégibb időkre, amikor a Szentföldre megindultak a zarándoklatok, és előszeretettel végigjárták a Via Dolorosa-t, Krisztus Urunk kínszenvedésének útját. A középkorban pedig, amikor Krisztus emberségének a tisztelete különösen erőre kap, a Szenvedő Ember foglalja le az elsődleges figyelmet. A Kálváriát járó Úr Jézus tiszteletét különösen a keresztes vitézek segítettek terjeszteni: hazatérve a Szentföldről felállították otthonukban azoknak a helyeknek másolatát, amiket meglátogattak.

Amikor pedig a ferencesek 1342-ben átvették a szent helyek őrizetét, a szenvedő Úr Jézus tiszteletének terjedésére keresztutakat állítottak az egész keresztény világban. A stációk száma kezdetben különböző volt, csak később véglegesült 14-ben. XII. Kelemen pápa 1731-ben az ájtatosságot véglegesítette és jóváhagyta. Ö és az utána következő pápák sok búcsúval látták el. Vagyis azokat a lelki kegyelmeket, amiket régen a jeruzsálemi zarándokok elnyertek, megkaphatták azok is, akik elvégezték a keresztúti ájtatosságot. Állomásról állomásra kell imádkozni, illetve elmélkedni Krisztus kínszenvedésén, ez a lényege a keresztútnak. Lehet imádkozni egyedül vagy csoportban, vagy nyilvános templomi ájtatosságként, ahogy az Egyház különösen nagyböjti időben végzi. Az egyik legelterjedtebb és legnépszerűbb ájtatosság hivő népünk körében.

II. Ha átvizsgáljuk a II. vatikáni zsinat előtt megjelent magyar és angol nyelvű keresztúti ájtatosságokat, két dolgot azonnal észreveszünk.

Elsősorban azt kell szóvátennünk, hogy a 14 stációból álló ájtatosság befejeződik azzal, hogy Jézust leveszik a keresztről és sírba fektetik. Ezt ábrázolja a keresztét legutolsó állomása. Ez viszont azt a benyomást kelti, mintha Jézus élete az eltemetéssel véget érne, és a keresztfa lenne a megváltás foglalata. Igaz, némely kiadvány imáiban van utalás a feltámadásra, de ez így nem elég. Krisztus feltámadása ugyanis nem mellékesemény.

Másodszor azt kell megállapítanunk, hogy az imák és elmélkedések nagy része túlnyomóan érzelmi jellegű. Természetes, hogy Jézus kínszenvedése fölkelti az imádkozó érzéseit is. Mégis úgy érezzük, hogy az érzelmesség túlteng, a Szenvedő Emberen való sajnálkozás, szánakozás és kesergés egyoldalú hangsúlyt kap. Igaz, mindez a bűn rútságának és gonoszságának megéreztetését szolgálja, hogy bűnbánatra indítson, ami a keresztény soha meg nem szűnő megtérésének egyik része. Viszont a másik tényt, az új életre való születést sem szabad kihagyni. Mindkettő a mi Urunk Jézus Krisztus kereszthalála és feltámadása, vagyis a megváltás eredménye.

80