Szolgálat 53. (1982)

Tanulmányok - Sárosi Judit: Halfmanné

vakbélgyulladását csak az utolsó percben fedezik föl, úgyhogy öt és fél hónapig kell az ágyat őriznie. Ebben az időben jegyben járt egy evangélikus fiatalember­rel. Anyja azonban ellene volt házasságuknak, noha a vőlegény át szándékozott térni a katolikus hitre. A beteg lányát látogató anya mindent elkövetett, hogy elidegenítse őt vőlegényétől. Mária inkább hitt neki, mint a fiúnak, és felbon­totta az eljegyzést. A kórházból kikerülve, egy ideig ismét a már említett nagynéninél lakott. De hamarosan igen keservesen kellett tapasztalnia, hogy sem ott, sem a szülői házban nincs többé hazája: csak addig kell, amíg munkaképes. Mária most jön rá, hogy az embereknek „két arcuk van“. Alig marad más kiút, mint elfo­gadni a nála hét évvel idősebb Halfmann János házassági ajánlatát. Nem sze­reti ugyan, s ezt világosan meg is mondja neki, de részvétet érez a magányos férfi iránt, a kérő pedig szerényen megelégszik evvel. 1929. aug. 4-én oltár elé lépnek. Ezzel megkezdődik Mária viszontagságos életének második szakasza. Rö­videsen rá kell jönnie, mi rejtőzik az udvarló korában jómegjelenésű, tartózkodó fellépésű ember álarca mögött: Halfmannt az egész környék mint notórius ivót ismerte. Adósságokat csinált, keresetéből alig adott haza valamit — már amikor volt állása —, feleségét bántalmazta. Házastársi gyöngédségről természetesen szó sem esett. Míg az asszony minden munkát elvégzett a ház körül és fenn­tartotta a gyarapodó családot, még csak ment valahogy. De amikor később jöttek a súlyos betegség évei, férje végképp elvesztette a fejét, s több alkalom­mal meg is akarta ölni. A gyerekek sürgették, hogy költözzenek külön. De Má­riát nem vitte rá a lélek. Felelősnek érezte magát érte Isten előtt. És, mint mond­ta, „mindannak ellenére, amit éveken át csinált velem, mindig újra megsajná­lom“. Ez a hősies hűség végül is győzedelmeskedett. Felesége életének utolsó éveiben Halfmann szinte teljesen leszokott az ivásról, ismét templomba járt, és a szentségekhez járult. Az asszonyhoz is jó volt. öt évvel élte ót túl, mialatt lánya gondozta. Kitartott megváltozott életmódja mellett, és békés halállal távo­zott a világból. Halfmanné két gyermeket hozott világra, mindkettőt igen kínos terhesség után. Nemcsak róluk és a háztartásról meg férjéről kellett gondoskodnia, hanem a megélhetéshez szükséges pénzt is előteremtenie. Főzeléket termesztett, álla­tokat tartott, varrást, kötést, horgolást vállalt, takarítani, fejni segített a szom­szédoknak. Nem egyszer az éjfél vetette ágyba. így telt el házasságának első öt éve. Később már több szünet adódott ebben a fáradságos életben. Nem üdülés, hanem kényszerpihenés formájában. A második szülés után két hétre 41 fokos lázzal, többféle súlyos bajjal szállítják kórházba, ahol az orvos ezzel fogadja: „Haldokló nőket nekem ne hozzanak be.“ Nem tudhatta, hogy betegé­nek még csaknem négy évtized van kimérve. De ebből egy napig sem volt többé egészséges. Hat hónap múlva elbocsátják a kórházból: még ugyan nem gyógyult meg teljesen, de lejárt a biztosítás megszabta idő. Mikor otthon lábra akar állni, heves fájdalmakat érez a csípőjében. Az orvosok reumatikus fájdal­56

Next

/
Thumbnails
Contents