Szolgálat 53. (1982)
Tanulmányok - Sárosi Judit: Halfmanné
dalmáért és önmagáért. Embert nevelni annyit jelent, írja Makarenko, mint felfedni előtte egy olyan élet perspektíváit, amelyben megtalálja a holnap örömeit, mert az emberi élet ösztönző ereje a jövő öröme. Új kezdeményezés csak ott van, ahol feladat és a feladat elvégzésében átérzett felelősség és öröm van. Sárosi Judit HALFMANNÉ Sírkövén még a nevét sem lehet megtalálni. „Eheleute Johann Halfmann“ - vésette rá az ura, amit megközelítőleg „Halfmann János és feleségéinek lehetne fordítani. Keresztnevét — mert Máriának hívták — szebben képviseli az emlékkövén a karcsú Mária-alak, feje körül a tizenkétcsillagú koronával. Halfmanné Gawron Máriával lelkivezetőjének könyvéből ismerkedhetünk meg. Hét évvel halála után (1973. dec. 2-án halt meg), részben püspökének, Heinrich Tenhumbergnek ösztönzésére, személyes emlékei, följegyzései, hangszalagfelvételei, levelek és ismerősök tanúskodása alapján adott ki egy rövid ismertetést erről a mindennapi életről, de cseppet sem mindennapi lélekről. (Dirk Grothues: Gelebte Passion. Das ungewöhnliche Leben der Maria Halfmann. Butzon und Bercker, Kevelaer 1980, 118 o.) Ennek alapján próbáljuk a következőkben életét, egyéniségét felvázolni. Felső-Sziléziában, Rybnikben született 1906-ban, de iskolás koráig nem a szülői házban, hanem a közelben lakó nagymamánál élt. Boldog évek voltak ezek, mert nagyanyját nagyon szerette. Tőle tanulta meg az imákat, vallásos énekeket. Hazatérve szüleinél kevesebb megértésre talált. Apja rendőrhivatalnok volt, otthonának nem sok jutott belőle. Édesanyját a háztartási munka, a tizen- egy gyermek kötötte le — Mária a második volt a sorban —, amellett nyers természetű volt, és a nevelésben nagyon szigorú. Napirenden volt a verés és büntetés. Mikor egyszer megint nagyon elverte a kis Máriát, a káplán magával vitte a gyermeket a templomba a Szűzanya szobrához: „Ez a te édesanyád!“ Mária tudta ezt már eddig is, hiszen a lakásban ott állt a házi oltár, és a közös reggeli meg esti imához rendszerint egy tized rózsafüzér is járult. De ezután még komolyabban vette. A nagyszünetben az iskolából rendszerint átszaladt a templomba, hogy a Szűzanya segítségét kérje, vagy egyszerűen elmondja neki, mi történt vele. Amellett igen élénk gyermek volt, szeretett játszani, benne volt a csínyekben, és jól boldogult a tanulással. Nem egyszer segített a feladatok megoldásában osztálytársainak, s az első világháború nyomorúságos éveiben egy-egy karaj kenyeret kapott érte, amit hűségesen hazavitt és megosztott a családdal. . Egyes emberek idegzete, lelke különlegesen érzékeny. Ma már közhely, milyen keveset tudunk alapjában véve a bennünk rejlő sokszor bámulatos ké54
