Szolgálat 53. (1982)
Tanulmányok - Joseph Ratzinger: A püspöki szinódus a családról
hanem szokványos. Sajátos problémák adódnak az iszlám országokban. A skandináv államokban a — katolikus és evangélikus keresztények közötti — házasság szintén szokásos dolog, sajátos problémákkal és lehetőségekkel. Teljesen ellenkező a helyzet Latin-Amerikában: Ott a többnyire anyagilag is jól támogatott amerikai szekták prozelitizmusa mindinkább problémává lesz. Szükség van tehát védelemre toborzási módszereik ellen, és ezzel szigorúbb korlátra a vegyesházasságok terén is. E jelentések és kívánságok különbözőségének megfelelően a szinódus középponti kijelentése a dologban így hangzik: „Minthogy a feltételek a világ különféle részeiben különfélék, hasznosnak látszik felülvizsgálni a vegyesházasságra vonatkozó törvényhozást abban az irányban, hogy a püspöki karokra ruházzanak messzemenő törvényhozói lehetőséget a kérdés terén. Mindenesetre biztosítani kell a katolikus félnek azt a kötelességét, hogy erejéhez mérten gondoskodjék a gyermekek katolikus keresztségéről és neveléséről.“ III. rész: Lelkipásztori kérdések A „Humanae Vitae“ problémája a) Pozitív indulás A szinódus harmadik, tulajdonképpeni lelkipásztori részének első témája az emberi élet továbbadásának és ezzel együtt a születésszabályozásnak a kérdése, tehát a „Humanae Vitae“ enciklika kérdésköre. A szinódusi atyák beszédeiben, amelyeket a szöveg sűríteni igyekszik, három alapvető motívumcsoportot lehetett megkülönböztetni. Először is azt kell mondanunk, hogy az atyák nem védekező állásból, hanem pozitiven közeledtek a tárgyhoz. Nem az a kérdés nekik az első: hogyan lehet az emberi élet létrejöttét megakadályozni, sokkal inkább a pozitív fölismerés: a szeretet lényegéhez tartozik, hogy termékeny; a házassági termékenységben férfi és nő Isten teremtői művében vesz részt. Egyedülálló módon részesülnek Isten cselekvésében, aki minden embert újonnan teremt, és mégis — a maga új és egyszeri mivoltában a férfi és nő szerelme által teremti. Kezdetben nem a „Nem“ áll, hanem az „Igen“. Csak így élhet tartósan tovább az ember, így lehet egységben önmagával és a világgal. Csakhogy éppen ennek az igenlésnek alapiránya tört meg messzemenően nyugaton. Az a mód, ahogyan a születésszabályozás problémáját fölvetik, lényeges részében az életigenlés általános, alapvető válságán alapul. Ezért ha nem az alapiránnyal foglalkozunk először, akkor megrekedünk a tüneteknél. A harmadik világból jött püspökök beszédeiben olyan módon történt meg ez, hogy minden jelenlevőnek emlékezetébe kellett vésődnie. Emlékszem mindenekelőtt egy indus püspök beszédére, aki igen hatásosan állította elénk, hogyan fordul visszájára az értékrend az ipari országokban. A hagyományos, vallásos veretű kultúra emberének az élet egyenlő az áldással. Az élet adomány, 41
