Szolgálat 53. (1982)
Tanulmányok - Joseph Ratzinger: A püspöki szinódus a családról
ajándék, tehát a gyermekes család a boldog, a terméketlenség pedig kizárása az élet áldásának. A püspök az indus költő, Rabindranath Tagore egy mondását idézte: „Minden gyermek azt a reményt kelti bennünk, hogy Isten nem veszítette ei bizalmát az ember iránt.“ Nyugaton azonban ma fejtetőre állt az értékelés: Az életet veszélynek érzik, amelytől óvakodnunk kell. A püspök „anti-life-men- tality“-rő! (életellenes felfogásról) beszélt, mint a nyugat jellemzőjéről. A szinó- dus két főokát nevezte meg ennek a felfogásnak. Mély félelem rejtőzik mögötte a jövőtől, eleddig ismeretlen borzalmaival, úgyhogy mindig több embert szorongat a kérdés: Lehet-e majd még emberhez méltó életet élni? Vállalhatjuk-e az életért a felelősséget? Jogos-e erkölcsileg, hogy valakinek megkérdezése nélkül biztosítsuk az élet „ajándékát“, kiküldjük a jövő még érintetlen országába, mikor majd talán elátkozza ezt az ajándékot? Az aggodalom mögött: rákény- szeríthetjük-e valakire ezt az átokká válható életet, egy Isten nélküli világ rémképe áll, amelyben minden szörnyűség lehetővé válik, értelem azonban - amely erősebb lehetne, mint a várható szenvedés — nincs benne többé. Danneels brüsszeli érsek nagyhatású beszédben világossá tette, hogy ez egy apa nélküli világ riadalma, — olyan világé, amelyben az Atyaisten nem kezese többé a jövőnek. Ha így van, akkor az élet csakugyan átokká válik, az „áldás“ értelme visszájára fordul. Még egy második okot is megneveztek, amely az iméntivel szorosan összefügg. Az ipari országok embere a birtoklás kultúrájában él. Birtoklásra van beállítva. Ezt uralja. Nem a lét rendelkezik a birtoklással, hanem a birtoklás a léttel. Az alapviszonyok ugyanolyan visszájára fordulása ez, mint amit más szavakkal és más oldalról már előbb érintettünk. A vagyon azonban lényege szerint holt. A röviddel ezelőtt elhunyt filozófus, Erich Fromm, egyáltalán nem keresztény gondolatokból kiindulva kimutatta, hogy a birtoklás kultúrája nekrofilia: a halottnak az uralma az élő fölött, az élet ellensége. Ezeknek a tapasztalatoknak a fényénél egészen újszerűén érthetjük meg a biblia szavát, hogy a vagyonhaj- hászás, a kapzsiság (a birtoklástól meghatározott civilizáció) bálványimádás (Kol 3,5). Erről is felejthetetlen felszólalások hangzottak el a szinódusi teremben. Különösen emlékezetemben vésődött itt Ryan dublini érsek beszéde, aki mint ószövetségtudós Ózeás könyvéből kiindulva állította nyomatékosan elénk a birtoklás, a mohó vágy e kultúrájának pusztító logikáját: hogyan válik a halál és az élettől való rettegés kultúrájává. A birtoklás kultúrája lényege szerint ateista, hiszen Isten a Lét. Ezért a hivő feladatának annak kell lennie, hogy újra az életet válassza: A hit állítás, „igen“. A szinódus azt mondja erről: „Az egyház azonban hiszi, hogy a gyenge és szenvedő élet is a jó Isten ajándéka. A világot sötétbe borító pesszimizmus és egoizmus ellenében ő az élet mellett áll ki. Minden emberi életben visszfényét látja annak a „Van“-nak és annak az „lgen“-nek, aki Krisztus. A világot szerteszét alakító Nem-mel ezt az „Igent“ szegzi szembe (vö. 1Kor 2,9k), és így védelmezi az embereket és a világot az élet vádlói ellen.“ 42
