Szolgálat 53. (1982)

Tanulmányok - Joseph Ratzinger: A püspöki szinódus a családról

kinyilvánítottad a kicsinyeknek“ (Mt 11,25). A szöveg megad néhány mércét a hitérzék számára, amely nem más, mint a kinyilatkoztatás szavának dinamikus magyarázása az úton levő egyházban, és egyenesen kiemeli azoknak hivő tapasztalatát is, akik hittel élik házas és családi életüket.

Ami az „idők jeleit“ illeti: a szinódus ismét megállapítja, hogy a keresztény nem hegeli módon gondolkodik, — nem az újságolvasás az igazi reggeli ima, amiből megtudhatjuk, hol tart éppen most a világ; a „világ szellemének“ csúcsa a keresztény számára nem szükségszerűen a megismerés és az igazság csúcsa is, mert a történelem sem egyszerűen szükségszerű haladás a jobb felé, hanem szabad történés, egymás ellen feszülő szabadakaratok küzdelme. Ebben az értelemben a szinódus visszautal Ágoston gondolataira: az egész történelem kétféle szeretet összeütközése: Isten szeretete önmagunk megvetéséig és önmagunk szeretete Isten megvetéséig. De ha így van, akkor csak a szeretetre való nevelés vezethet az „idők jeleit“ megkülönböztető képességre, hiszen ezek a jelek a kétféle szeretet kifejeződései.

A harmadik téma, a „fokozatosság“, ebben az alakban a szinódus új gondolata, ami azután egyik állandó, minden részletkérdésben megmutatkozó szempontjává lett. A gondolat az imént jelzett „útközben“ motívumát ragadja meg és konkretizálja az erkölcsi megismerés és a gyakorlat számára. Kimondják, hogy az egész keresztény út „conversio“, megtérés, a megtérés azonban egymás utáni lépésekben történik. „Dinamikus folyamat, amely ... lassan halad előre Isten adományainak szerves beépítése, abszolút és végleges szeretete igényeinek megvalósítása felé az ember egész egyéni és közösségi életében ... Ezért nevelői jellegű továbblépésre van szükség, hogy az egyes hívőket, a népeket és civilizációkat türelmesen vezessük tovább abból, amit már megkaptak Krisztus misztériumából, e titok teljesebb megismerésére, életükbe, magatartásukba való teljesebb beépítésére. így váljék lehetővé, hogy az emberek szíve és élete a szellem és a szív egyre fejlődő felszabadulásával egészen megnyíljék Krisztusnak, az istenszeretet ás az istenfélelem szellemében, de megzavarodás (perturbatio) nélkül.“

II. rész: A házasság és a család teológiája

1. Alapvetés

A második főrész: „Isten terve a családdal“, a házasság szentségének antropológiai alapvetésével kezdődik. Kiindulópontja a Szentatyának egy gondolata, aki az Egyesült Államokban ezzel a mondattal magyarázta Istenhez való hasonlóságunkat: „Maga Isten sem magányos.“ Az ember mint Isten képmása szeretetre van teremtve; annak az Istennek mása, „aki három személyben él, vagyis az önátadás, kapás és visszaadás viszonyaiban, kölcsönös önajándékozásban és szeretetben ... Minthogy azonban az ember testbe öltözött szellem, azaz lélek, amely mint test fejeződik ki, és test, amelyet a halhatatlan lélek formál, azért ebben a teljességében hivatott a szeretetre. A szeretet testi mi36