Szolgálat 53. (1982)
Tanulmányok - Chilla Raymond: „Testemmel tisztellek“
könyvét, aki a házasság kettős céljának (az élet továbbadásának és egymás kölcsönös segítésének) a sorrendjét meg akarta fordítani. A II. Vatikáni Zsinat és a Humanae Vitae enciklika vette le a vitát napirendről, és megengedi, hogy a szexualitást ne csak a termékenység jogcímén gyakorolhassuk, hanem a házasok egymás iránti szeretetük kifejezésére, testi-lelki örömadásra is felhasználhassák, — természetesen föltéve, hogy semmit sem tesznek az egyesülés „egész-sége“ ellen, vagyis az aktust nem csonkítják meg úgy, hogy ne fejezhesse ki egész személyi mivoltukat, beleértve az apaságra— anyaságra való képességüket (nem csonkított önmagukat teljesen adják). Úgy is összefoglalhatjuk a házas szeretet és a házas egyesülés egész-ségére vonatkozó megállapításainkat: minél teljesebb az önadás, az önkifejezés és az életcsere, minél inkább benne vibrál két személy-egész minden dimenziója, annál egész-ségesebb az aktus és a házasság. Semmiféle meggondolásból ne csökkentsük a teljességet, és törekedjünk az adott körülmények közt elérhető legnagyobb teljességre. (Béküljünk meg múltunkkal és jövőnkkel, fogyatkozásainkkal és gőgünkkel, hogy semmi ne „blokkolja“ a teljességre törő erőket.) Még két kérdésre vagyunk adósok a válasszal: mi teszi az embert emberré? Mi az, hogy testben élő személy? Mi teszi az embert teljes fokban Isten képévé? Emberi kapcsolataink mélysége szempontjából fokozatokat különböztethetünk meg. Bemegyek az üzletbe, kedvesen köszönök, elismerem, hogy a kiszolgáló létezik, nem gép és nem papagály, de kapcsolatunk megmarad a tárgy a k vonalán. Megkaptam a húst, a kávét, az árut, ismeretségünk, kapcsolatunk nem személyes. Tisztán üzleti, „tárgyi“. — Együtt sízünk, egy irodában, vagy üzletben dolgozunk, közelebb kerülünk egymáshoz, jól érezzük magunkat egymás társaságában, de kapcsolatunk addig nem megy, hogy barátságnak lehessen nevezni: „társadalmi“ kapcsolat. Személyi a kapcsolat, ha az, ami a másikat belső világában, személyében érinti, engem is belső világomban, személyemben érint és fordítva. A lányom férjhez megy, és én azt, akivel eddig társadalmi kapcsolatban voltam, fiammá fogadom lelkileg is. A baj ott kezdődik, amikor az embert tárgyként kezeljük, vagy egész életek folynak le pusztán társadalmi síkon, és soha senkivel személyi viszonyba nem kerülünk. Az Istennel sem. Teljesít minden parancsot, hibátlan és tökéletes, de a szíve üres. Clbermensch-Superman-nek tartják, holott még az ember-fokig, a személy-fokig sem ért el. Példa: Jill Kinmont kitűnően sízik. Gyakorol, hogy bekerüljön az olimpiai csapatba. Tréning közben rosszul zuhan, idegpályák összeroncsolódnak, féloldalára béna marad. Udvarlója ilyen körülmények között elmarad mellőle. Jill nem lehet síbajnok és nem lehet anya. Élete értelmét veszti, öngyilkos akar lenni. Más döbbenti rá, hogy nem az a fontos, m i vagy, hanem k i vagy. Nem olimpiai bajnok, hanem az élet és az értékek hívására adott hősi válasz: személy. Az vagy, amivé szabad, személyes döntéseiddel és választásaiddal teszed magad, amilyen értékekhez kötődsz, ami mellett elkötelezed magad. (David Knight: Good News about Sex, 1979, St. Anthony Messenger Press, P. Q.) 31