Szolgálat 53. (1982)
Tanulmányok - Zichy Aladár: A modern élet hajszájáról
vállalás, illetve ennek kényszere, anyagi és szellemi vonalon. A másik a termelés. Vegyük kicsit szemügyre ezt a két jelenséget! Ami a felelősséget illeti, a dolog elég nyilvánvaló. A felnőtt személytől a közösség elvárja, hogy gondoskodjék magáról, fedezze életszükségleteit, míg a gyerekektől, az életre előkészülő ifjúságtól és az életük alkonyát élő öregektől ezt általában, normális körülmények között nem várja el senki. De saját megélhetésének biztosításán túl a felnőttek nagy része még másokért, tőle függő személyekért is felelős. Keresete, gondoskodása más személyek, sőt egy egész család vagy közösség fenntartását biztosítja. Az anyagiakon túlmenően a felelősség kiterjed, főleg a nevelés és a munka vonalán, a szellemiekre is. Ezért szinte megfordítható a viszony: nemcsak hogy az felelős, aki felnőtt, hanem tulajdonképp az igazán felnőtt, aki a felelősségvállalásra megérett, és főleg aki másokért való felelősségvállalásra is képes. A felelősség viszont teher. A felnőtt ember megterhelése, hajszája tehát egyrészt, és állíthatnánk: jórészt a felelősségvállalásból, illetve gyakran annak kényszeréből ered. A másik fontos tényező a termelés. Ez a kifejezés így elég idegenül hangzik, és magyarázatra szorul. De mindenki egyetért, ha arra emlékeztetünk: a fa, mikor megnő, terem. Terem almát, körtét vagy makkot. Az ember, amikor felnő, termel: gabonát, fűtőanyagot, gépeket, vagy szellemi vonalon kidolgoz, formál, produkál, alkot. Egy afrikai mondás szerint egy férfinak három dolgot keli az életben tennie: házat építeni, fát ültetni és fiút nemzeni. Ez mind alkotás. A tanító egy új nemzedéket nevel, a költő verset ír, a pap a lelket szolgálja, nemcsak azért, hogy a kenyerét megkeresse, hanem azért is, hogy valami maradandót alkosson. Minden ember valahol, esetleg csak közvetve, de mégis valaminek az átformálására, kifejlesztésére, megteremtésére törekszik. A motiváció lehet önző, hibás, és eredménye rombolás, nem alkotás. A cél azonban valakinek valamilyen formában hasznot hajtani hivatott, a teremtés, a megvalósítás, a kibontakozás felé irányul. Az ifjúság, az öregek is szívesen alkotnak. A javakorabeli személy megelégedettségének azonban szinte előfeltétele a teremtés. Érett korunkban van bennünk valami, ami terméshozásra hajt, alkotásra kötelez. Ha tehát a javakorbeliek súlyt éreznek a vállukon, az egyrészt a maguk és hozzátartozóik, közösségük testi-szellemi-lelki jólétének megszerzéséért és megtartásáért, sőt megjavításáért való felelősségvállalásából, illetve ennek kényszeréből származik, másrészt pedig abból a rendszerint kevésbé erős és különbözően fejlett, sokjellegű, gyakran csak nagyon közvetve érvényesülésre jutó vágyból, ösztönből, hogy valamit, ha lehet, maradandót alkossunk. A felnőttre ható nyomás tehát természetes, sőt jó, ha van. Az emberi természetből folyik és mindenkori, nemcsak a modern világ átka. A felelősségvállalásból és alkotásból eredő nyomás nemléte nem természetes állapot, hanem hiíny. Következésképpen ez elől az alapvető nyomás elől nem menekülni kell, hanem az életet úgy felfogni, úgy formálni, hogy sodra elviselhetővé váljék, és a maximális felelősségvállalást és alkotást lehetővé tegye. 20
