Szolgálat 53. (1982)

Tanulmányok - Kereszty Rókus: A középkorú ember válsága

mindazt, amit elveszíthetünk. Nem ragaszkodunk olyan görcsösen a dolgok, személyek, a tudás feletti rendelkezési joghoz. Nyugodtabban várjuk a fokozatos nemzedékváltás és „trónfosztás“ bekövetkeztét. Hiszen lassan megváltozik az értékskálánk. Megérezzük, hogy az egyetlen igazi érték az, ami örökre megmarad: a szeretet, amely ebben az életben kezdődik, de a halál után teljesedik be; a szeretet, amely egyszerre ölel át Istent és embert, egyszerre képes szeretetet adni és szeretetet elfogadni.

A szeretet növekedésével azonban nem csökken lelki szegénységünk tudata. Ellenkezőleg: minél jobban megértjük, hogy miben áll az igazi szeretet, annál világosabb lesz számunkra, hogy milyen messze estünk tőle. Fáj, hogy üres kézzel fogunk az Isten színe előtt megjelenni, fáj annak megtapasztalása, hogy a szeretet útjának éppen csak az elején vagyunk. De éppen koldus voltunk elismerése szabadít fel az Isten ajándékainak elfogadására. Annál, aki ilyen jól ismeri önmagát, Istennek nem kell attól tartania, hogy visszaél ajándékaival. Az ilyen ember, aki koldus voltáról újra meg újra meggyőződött, már nem fogja a lelkében időnként felfakadó szeretetforrást önmagának tulajdonítani, hanem felfedezi és „dicsőíti a szívében munkálkodó Istent“. Ö is tudni fogja, mint a sok vereséget szenvedett Ady Endre:

És hogyha néha-néha győzök,

Ö járt, az Isten járt előttem, kivonta kardját, megelőzött.

(Ádám, hol vagy?)

Ennek a végső elszegényedésnek és felszabadulásnak csodálatos emléket állított egy Radnóti-vers. A háború utolsó nyarán munkaszolgáiatos táborba indul. Tudja, hogy semmi és senki meg nem védi többé. Elérkezett a vég:

Eddig úgy ült szivemben a sok, rejtett harag, mint alma magházában a négerbarna mag, és tudtam, hogy egy angyal kísér, kezében kard van, mögöttem jár, vigyáz rám s megvéd, ha kell, a bajban.

De aki egyszer egy vad hajnalon arra ébred, hogy minden összeomlott s elindul mint kisértet, kis holmiját elhagyja s jóformán meztelen, annak szép, könnyüléptű szívében megterem az érett és tűnődő kevésszavu alázat, az másról szól, ha lázBd, nem önnön érdekéről, az már egy messzefénylő szabad jövő felé tör.

(Sem emlék, sem varázslat)

Mekkora lemondás, milyen kísérteties halálközelség fejeződik ki a versben: szinte már nem is él, úgy indul el, „mint kísértet“. S mégis ebben a teljes ki- fosztottságban és védtelenségben terem meg a fiatalember szívében „az érett és tűnődő kevésszavú alázat“; elfeledkezik önnön érdekéről, az önző harag és

15