Szolgálat 52. (1981)

Eszmék és események - Együtt a bárkában (S. M.)

jük, hogy teljesen az legyen, akinek lennie kell, és támogatjuk erőfeszítésében" — fűzi hozzá az alapító.

„Az első hónapok kemények — vallja be az egyik asszisztens. — Az ember az eredményesség, az individualizmus, az azonnali cselekvés, a pénz világában élt; és egy olyan világba kerül, ahol az értékek neve: kapcsolat a másikkal, odaadott idő, ingyenesség. Abból a világból, ahol nagynak és erősnek kell látszani, olyan világba lép, ahol a gyengeségek lelepleződnek, és megosztjuk őket egymással.“ Az olyan segítők állják meg a próbát, akik nem keresik a sikert, nem viselkednek fensőbbségesen, nem félnek szegénnyé válni a szegényekkel. Vanier mélyre nyúl a részvét lélektanának elemzésében. Akik hivatásosan foglalkoznak mások segítésével, azokat könnyen megkísérti az önkeresés, az ural- kodnivágyás, a gőg, a farizeizmus. Az érzelmesebbek esetleg elveszítik a szeretet tiszta odaadását és tárgyilagosságát. Ezért szükség van egyrészt állandó önvizsgálatra és intenzív imaéletre, másrészt a közösség fegyelmező, segítő erejére.

A részvét nem azt jelenti, hogy megszüntetjük a szenvedést, hiszen ez sokszor lehetetlen. Ha az ember egy szenvedő előtt áll, önkéntelenül is tenni szeretne valamit érte, hogy elmúljék a saját rossz érzése. Vanier-t egyszer nagyon megszégyenítette egy kedves asszisztense, akit súlyos baleset ért. Miközben a röntgen előtt várakozott vele, a lány megjegyezte: „Szomorúnak látszol.“ Ekkor rájött, hogy szomorúsága önző. „Ha igazán szerettem volna, egészen érte lettem volna ott, hogy bátorítsam, támogassam, segítsem bizalommal és reménnyel szenvedni... Sophie segített, hogy megértsem Mária szerepét a keresztnél. Ő nem magával, a saját szenvedésével foglalkozott. Tudta, hogy ez Fiának órája. Ott volt, nem azért, hogy megszüntesse szenvedéseit, hanem hogy segítsen teljesen átélni őket, hogy támogassa, bátorítsa, és így beteljesedjék az Atya műve.“ Ez a résztvevő jelenlét azután megtalálja a finom figyelmesség apró jeleit: egy levelet, egy telefonhívást, egy megértő tekintetet, egy diszkrét ajándékot, hogy kifejezze: „Veled vagyok,veled viselek mindent.“ És talán képes reményt és értelmet adni a szenvedésnek. Az önzetlen szeretet ilyen iskolájában jó tanítók a „kicsinyek“. Odile Ceyrac, az ügyvezetőnő így nyilatkozik gondozottjaikról: „Kivételes lények a szív életét illetően.“ önkéntelenül is Teréz anya jut eszünkbe, aki „nagyszerű embereknek“ mondja szegényeit.

Persze a kölcsönös szeretetnek és megértésnek ez a légköre nem pottyan az égből. Ébernek, türelmesnek kell lenni, nem szabad megijedni vagy viszonozni az esetleges agresszivitást. Sokat segít az is, hogy aki és amilyen mértékben tud, az dolgozik. A házimunkát közösen végzik. Cserépedényeket vagy kerámiát készítenek, ipari bedolgozók, kertészkednek (virág- és konyhakertészet) stb. Az anyagi segítség mellett még fontosabb, hogy mindez növeli önbizalmukat, megadja az alkotás örömét és fegyelmező erővpl hat. A legtöbben olyan kórházi vagy családi életből jönnek, ahol nem csináltak semmit. A munka nekik szinte létet ad, így érzik valakinek magukat.

78