Szolgálat 52. (1981)

Eszmék és események - A tabernákulum előtt (Alexia)

1979 őszén Vanier könyvet adott ki az Arche-ról: „La Communauté, lieu du pardon et de ia tété" (A közösség, a megbocsátás és az ünnep helye). Bevezetőben megírja: igen sok tudatlansággal találkozott a közösségi élet terén. Sokan azt hiszik, elég, ha néhány ember, aki többé-kevésbé megérti egymást, vagy ugyanazon eszménynek kötelezte el magát, együtt lakik, és kész a közösség. Ez néha szerencsétlen következményekre vezet. Mert „a közösségi élet nem egyszerűen magától jön létre, sem pedig törvények útján. Pontos, szükséges föltételei vannak, hogy elmélyülhessen és kibontakozhassék válságokon, feszültségeken és ,jó pillanatokon' át. Ha ezek a föltételek nincsenek meg, minden eltévelyedés lehetséges, és ez fokozatosan elvezet a közösség halálára vagy lelki halálára, tagjainak .rabszolgává' süllyedésére.“ Könyvét tehát azért írta meg, hogy ezeket a föltételeket megvilágítsa. „Nem úgy írtam ezeket a lapokat, mint egy doktori értekezést a közösségi életről, nem rendszeres tárgyalásként, hanem pillanatképekben. Olyan gondolatcsapásokon haladok, amelyeket nem a könyvekben fedeztem föl, hanem a mindennapban, hibáim, kudarcaim, sőt bűneim folytán, Istentől, fivéreimtől és nővéreimtől kapott ihletések nyomán, a köztünk uralkodó egység pillanataiban, de a feszültségek és szenvedések között is. A közösségi élet csodálatos kaland. Kívánom, hogy sokan élhessék ezt a kalandot, amely végső soron a belső felszabadulásé: az a szabadság, hogy szeressünk, és hogy szeressenek minket...“ (A központ címe: L’Arche, Trosly-Breuil, F-60350 Cuise-la-Motte.)

S. M.

A TABERNÁKULUM ELŐTT

Ma az öröm siettet Hozzád, Istenem! Milyen boldogság, hogy őszinte és hálatelt szívvel mondhatom újra az imát, amelyre Te tanítottál: „Legyen meg a Te akaratod ...“ Régen imádkoztam ezt így. Sokba került, míg ide visszajutottam.

A szívembe látsz, Uram! Tudod, hogy jószándékkal indultam. Nagyon szerettem volna valamit megkapni Tőled, de elfelejtettem vagy nem akartam megkérdezni, egyezik-e az elgondolásoddal, terveiddel. Egyszerűen elkezdtem Veled hadakozni a saját akaratomért. Megmozgattam mindent, hogy elhitessem Veled igazamat. Érveket sorakoztattam föl Előtted. Jó érveket! Köztük a Szentatya szándékát. Rá akartalak beszélni, kényszeríteni, hátsó gondolatokkal „megvesztegetni", hogy azt akard, amit én szeretnék. Jogaimat emlegettem. (Uram, bocsáss meg!) Fenyegetőztem... A horizont egyre kuszáltabb, egyre sötétebb lett. Lassan teljesen belegabalyodtam ebbe az értelmetlen küzdelembe, de nem adtam föl a harcot. — Te nézted, Uram, nyugodtan, végtelen türelemmel, hová sodródom ... Mert sodródtam feltartóztathatatlanul. Álmatlan éjszakákba, dúlt nappalokba. El a valóságtól. Egyre jobban elképzeléseimben és álomvilág79