Szolgálat 52. (1981)
Eszmék és események - Pluralizmus vagy megoszlás az egyházban? (Johann Weber)
Adva van az egyházban az életállapot különfélesége is: Egyesek a világban élnek, mások szerzetben, megint mások megyéspapok. Ezeken az életformákon belül sok a különbség, s ezek gyakran kemény küzdelem árán vívták ki a maguk jogát jogosulatlan uniformizáló kísérletek ellenében. Éppen a mai élet problémáinak szinte automatikus következménye az életalakítás különbözősége. A Zsinat mindezt megállapítja, különösen a keleti és különvált egyházakkal kapcsolatban: „Ennek a katolicitásnak a nevében minden egyes rész átadja sajátos ajándékait a többi résznek és az egész egyháznak. így az egész is és minden egyes rész is gyarapszik minden tag kölcsönös önközlése által, egységben munkálkodva, hogy elérjék a teljességet. Ebből következik, hogy Isten népe nemcsak különböző népekből gyülekezik össze, hanem önmagában is különféle csoportokból áll: különbség van ugyanis tagjai között akár tisztségük alapján, amikor egyesek szent szolgálatot teljesítenek testvéreik javára, akár állapotuk és életútjuk szerint..(LG 13) „Az egyházon belül a szükséges dolgokban őrizzék meg az egységet, egyébként pedig az egyház minden tagja saját hatáskörében tisztelje a kellő szabadságot a lelkiségnek és a fegyelemnek változatos formáiban, a liturgiák külön- féleségében, sőt még a kinyilatkoztatott igazság teológiai feldolgozásában is; mindezekben pedig legyen gondjuk a szeretetre. Ha így járnak el, napról napra teljesebben mutatják be, hogy az egyház a szó igazi értelmében katolikus és apostoli egyszerre“ (ökumenikus dekrétum 4). A megoszlás és megítélése A pluralizmus az egyházban helyes és örvendetes, ha a sokféleségben megélt egység, az egyház vezetőinek való alávetettségben. Az egyház legyen „jele annak a testvériségnek, amely lehetővé teszi és erősíti az őszinte párbeszédet. Ehhez viszont mindenekelőtt az szükséges, hogy — minden jogos különbség elismerése mellett — fokozzuk éppen az egyházon belül a kölcsönös megbecsülést, tiszteletet és egyetértést: így kezdődhet el az egyre termékenyebb párbeszéd azok között, akik Isten egyetlen népét alkotják, akár lelki- pásztorok, akár egyéb keresztény hívők. Jóval erősebbek ugyanis azok a mozzanatok, amelyek egyesítik a hívőket, mint amelyek megosztják őket. Legyen egység a szükséges dolgokban, szabadság abban, ami kétséges, és szeretet mindenben“ (GS 92). A pluralizmustól különbözik a frakciózás. A mai egyházban nem csupán jogos pluralizmus található, hanem egész egyértelműen megállapítható a szét- forgácsolódás, frakciók képződése is. Számszerűen ezek a csoportok egyáltalán nem olyan nagyok. Hangerejük azonban sokszor jogosulatlan mértékben rájuk irányítja a közfigyelmet. Az egyház történelme folyamán ismeri olyan csoportok keletkezését, amelyek a hit, a vallásos élet, az apostolság, a testvéri szeretet ápolását tűzték ki 73
