Szolgálat 52. (1981)
Eszmék és események - Pluralizmus vagy megoszlás az egyházban? (Johann Weber)
ségnek a jele: „Egy a Lélek, egy az Úr, egy az Isten, mindnyájunk Atyja“ (Ef 4,4-6). Az egység tehát nem emberek egyesüléséből, „alulról“, „társadalmi szerződésből“ származik, hanem Isten adja meg eleve és ajándékozza Krisztus által Lelkében. A sokféleség az Újszövetség szerint ugyanúgy Istentől származik. A megdicsőült Krisztus küldi övéit különféle szolgálatokra (Ef 4,11 k), egy és ugyanaz a Lélek osztja kinek-kinek adományait úgy, ahogy akarja (1Kor 12,11), ugyanaz az Isten visz végbe Krisztus testében, annak minden tagjában mindent (különböző dolgokat) (1Kor 12,6; vö. ökumenikus dekrétum 2). Mindamellett nem a sokféleség az elsődleges és erre következik az egyesülés, hanem az egység éppen olyan elsődleges. A Szentlélek adja meg az Egyháznak azt az egységet, amely igenli a különbözőségeket, és nem akarja egy kaptafára húzni őket. A Lélek egyformán elve az egységnek és a különféleségnek. Pünkösd eseményével a Lélek erejében megkezdődött az a gyógyító folyamat, amelyben mindaz megújul, amit a népek és emberek zűrzavara és egyenetlenkedése szünet nélkül rombol. A bábeli nyelvzavar intő példa számunkra! A sokféleséget az Újszövetség a szolgálat sokféleségének értelmezi. Ezzel már adva van a cél: belenőni Krisztusba, felépíteni testét szeretetben (Ef 4,15k). Tehát nem az érdekek sokféleségéről van szó! Ősi idők óta, és a II. vatikáni zsinaton újból hangsúlyt kapott az egyes részegyházak különbözősége. Az Egyházról szóló konstitúcióban áll: A különböző egyházaknak „saját fegyelmük, saját liturgiái gyakorlatuk és saját teológiai s lelkiéleti örökségük van, anélkül, hogy ez a hit egységének ártana“ (23). Különféleségük a jogos alkalmazkodásból is folyik: „Az egyház történetének kezdetétől fogva megtanulta, hogy mindegyik nép számára annak fogalmaival és nyelvezetével kell kifejeznie Krisztus üzenetét, amelyet igyekezett a gondolkodók bölcsességével is megvilágítani: így akarta hozzáalkalmazni az evangéliumot az egyszerű emberek felfogóképességéhez éppen úgy, mint a tudósok igényeihez, amennyiben ez lehetséges volt... így válik képessé minden egyes nemzet arra, hogy a maga módján fejezze ki Krisztus üzenetét; egyszersmind így indulhat meg élénk eszmecsere az egyház és a népek kultúrái között is“ (GS 44). A teológiai iskolák és nézetek különféleségét az egyház már a legrégibb idők óta elismerte. Gondoljunk az Újszövetségben található különböző teológiákra, a tomisták és skotisták vagy a tomizmus és molinizmus vitáira stb. Különösen világossá válik a jogos különféleség az egyes szerzetesrendekben, amelyek az egyházban mindig a lelkiség új árnyalatait jelenítik meg. Ostoba dolog lenne és csak pusztító uniformizálásra vezetne, ha „egységes rendet“ akarnánk bevezetni. Ugyanígy természetes, hogy bizonyos irányzatok megint kihalhatnak, ha hosszabb ideig terméketlennek bizonyultak, vagy egyszerűen lejárt az idejük, amelyben jő munkájukat elvégezték. 72
