Szolgálat 51. (1981)
Az egyház szava - II. János Pál beszéde Manila szegénynegyedében
erre a felhívásra, fölfedeznie teljes mélységét, és valóra váltania teljes igazságát. Itt Tondóban és az ország más részein sok szegény ember van, s látom közöttük a lélekben szegényeket is, akiket Jézus áldottnak hívott. Lelki szegények azok, akik szemüket Istenen tartják, és szívük kitárul isteni működésének. Elfogadják az élet ajándékát mint az égből jövő adományt, és értékelik, mert Istentől származik. A Teremtő iránti hálával és embertársaik iránti könyörülettel készek megosztani azt, amijük van, a nagyobb szükségben élőkkel. Szeretik családjukat és gyermekeiket, s otthonukat, asztalukat megosztják az éhes gyermekkel, az otthontalan fiatallal. A lelki szegények gazdagok emberi jótulajdonságokban; közel vannak Istenhez, készek hallgatni hangjára és énekelni dicséretét. Lelki szegénynek lenni nem azt jelenti, hogy nem törődünk a közösség problémáival. Sőt senkinek sincs élesebb érzéke az igazság iránt, mint a szegényeknek, akik szenvednek a körülmények és az emberi önzés következtében rájuk halmozódó igazságtalanságok alatt. Erejüket az emberi összetartásban találva, puszta létükkel is már jelzik az igazságosság kötelezettségét, amellyel szemben találja magát a társadalom és mindazok, akik gazdasági, kulturális vagy politikai téren hatalommal rendelkeznek. Ilyenformán az első Boldogságnak ez az igazsága egyaránt megmutatja minden embernek a járandó utat. Az anyagi szegénységben élőknek ezt mondja: őrizzék meg méltóságukat, emberi méltóságukat, féltve óvják sérthetetlen emberi jogaikat. Azt is mondja nekik, hogy saját maguk is sokat elérhetnek, ha egyesítik ügyességüket és képességeiket s különösen elhatározásukat, hogy saját haladásuk és fejlődésük munkásai akarnak lenni. A gazdagoknak, akik anyagi jólétet élveznek, vagy anyagi javak aránytalan részét halmozzák fel, azt mondja az első Boldogság: az embert nem az teszi naggyá, amije van, hanem az, ami, — nem amit szerzett, hanem amit megoszt másokkal. A gazdag ember lélekben szegény, ha nem zárja be szívét, hanem szembenéz a tűrhetetlen helyzetekkel, amelyek állandóvá teszik sokak szegénységét és nyomorát: emberekét, akik állandóan éhesek és meg vannak fosztva fejlődésüknek, emberi képességeik kifejlesztésének jogos lehetőségeitől, akiknek nincs emberhez méltó lakásuk és elegendő ruházatuk, akik az alapvető egészségügyi gondozás híján betegségekben szenvednek, akik kétségbeesnek, mert nincs munkájuk, amely lehetővé tenné, hogy becsületesen gondoskodjanak családjuk szükségleteiről. Igen, lélekben szegény az a gazdag, aki mindaddig nem nyugszik, amíg egy fivére vagy nővére az igazságtalanság és tehetetlenség kelepcéjében sínylődik. Lelki szegény az, aki a politikai hatalom birtokában megemlékezik arról, hogy az csak a közjó érdekében adatott, és sohasem szűnik meg keresni az eszközöket, hogy a társadalom minden rétegét az emberméltóság és egyenlőség követelményei szerint szervezze meg. Hiszen ez születési előjoga minden férfinak, asszonynak és gyérmeknek, akit Isten létbe szólított. 60
