Szolgálat 51. (1981)

Az egyház szava - II. János Pál beszéde Manila szegénynegyedében

Maga az Egyház, az Ázsiában, a Fülöp-szigeteken, a Tondóban levő egyház gondosan figyelni akar a Boldogságok felhívására, és a szegények egyháza akar lenni, mivel azt kell tennie, amit Jézus tett, s hirdetnie az Evangéliumot a szegényeknek (Lk 4,18). De az Egyház előszeretete a szegények és hátrányos helyzetben élők iránt nem jelenti, hogy egyetlen csoport, osztály vagy társadal­mi réteg felé irányítja figyelmét és törődését. Ugyanazt az üzenetet hirdeti min­denkinek: hogy Isten szereti az embert, és elküldötte Fiát mindenki üdvözítésé- re; hogy Jézus Krisztus a Megváltó, „az út, az igazság és az élet“ (Jn 14,6). A szegények egyházának lenni azt jelenti, hogy a Boldogságok nyelvén akar szólni minden néphez, minden embercsoporthoz vagy hivatáshoz, minden ideo­lógiához, minden politikai és gazdasági rendszerhez. Nem azért tesz így, mintha politikai érdekeket akarna szolgálni, sem hogy hatalmat szerezzen, vagy ürügyet adjon az erőszakra, hanem hogy megmentse az embert a maga emberségében és természetfölötti rendeltetésében. A szegények emberméltóságának, az emberies jövőt illető reményének vé­delme nem fényűzés az Egyház számára, nem is opportunista stratégia, nem is eszköz a tömegek kegyének megszerzésére. Hanem kötelessége: mert Isten kívánja, hogy minden emberi lény annak a méltóságnak megfelelően éljen, amit ő adott nekik. Az Egyház küldetése, hogy az ember Ösvényén járjon, „mert kivétel nélkül minden embert megváltott Krisztus, és mert minden emberrel, kivétel nélkül, valamiképpen egyesült Krisztus, még akkor is, ha az nem veszi észre“ (Redemptor hominis 14). Ennélfogva az Egyház hirdetni akarja a sze­gényeknek a teljes Evangéliumot; bátorítani akarja őket, hogy legyenek hűek a keresztségben kapott, az Eukarisztiától táplált, a kiengesztelődés szentségé­ben újjáéledt és támogatott isteni élethez. Ugyanebből az okból bátorítalak benneteket, tondóiak és Isten egész népét a Fülöp-szigeteken: gyakoroljátok egyéni és testületi felelősségeket a hitoktatás előmozdítására, és igyekezzetek teljesen átvinni a gyakorlatba az Egyház szociális tanításait. Legyetek meggyő­ződve: nagyon fontos a filipinók minden jövendő nemzedéke számára, hogy tudatában legyenek a magas méltóságnak, amelyre hivatottak: örök életre Krisztus Jézusban. Drága tondói barátaim, legyetek hűek Krisztushoz, és örömmel öleljétek át üdvözítő evangéliumát. Ne ejtsenek kísértésbe olyan ideológiák, amelyek csak anyagi értékeket vagy pusztán ideigvaló eszményeket hirdetnek, amelyek a politikai, társadalmi és gazdasági fejlődést elválasztják a lélek dolgaitól, és a boldogságot Krisztustól függetlenül keresik. A teljes felszabadításotok felé ve­zető ösvény nem az erőszak, az osztályharc vagy a gyűlölet útja, hanem a szeretető, a testvériségé és a békés összetartásé. Tudom, hogy ti, tondói sze­gények, megértetek engem, mert áldottak vagytok és tiétek a mennyek országa. És ha majd elmegyek, mindig emlékezzetek Jézusnak e szavaira: „Ha a Fiú megszabadít titeket, akkor igazán szabadok lesztek“ (Jn 8,36). Krisztusért magamévá teszem minden gondotokat és küzdelmeteket; krisz­tusi szeretetem miatt veletek vagyok erőfeszítéseitekben., hogy magatoknak 61

Next

/
Thumbnails
Contents