Szolgálat 51. (1981)
Tanulmányok - Lelóczky Gyula: Egyháztörténelem-e az Apostolok Cselekedetei?
Minden történetíró nemcsak elmondja az eseményeket, hanem értelmezi is őket. S az értelmezésnek sokféle módszere lehetséges, - minél képzettebb az író, annál több és kifinomultabb. Lukács kiművelt embere korának, az írásművészet igazi mestere. Kopogtassuk meg kettős művét itt-ott, próbáljunk felfedezni bizonyos törvényszerűségeket írásában, bizonyos rendszerességgel megjelenő fordulatokat, búvópatakként felbukkanó gondolatokat, és próbáljunk ezekből következtetéseket levonni, választ kapni a fenti kérdésekre. Isten új népe Az Apostol Cselekedeteinek könyve olyan krónika, amelynek főszereplője az első fejezetben eltávozik az események színteréről. Életműve azonban nem elszigetelt esemény Isten terveiben, hanem az üdvösségtörténet hosszú történelmi folyamatának központja. Krisztus eljövetelével egy új messiási nép vette kezdetét. Ha ő a Messiás, akkor csak azok tekinthetik magukat a választott nép tagjainak, akik hittel, szívvel, életükkel Királyuknak és Krisztusuknak fogadják el őt. Az apostolok beszédei azt mutatják, hogy átjárta őket a meggyőződés: hithirdető munkájukkal új népet gyűjtenek Krisztusnak, s ez a nép az ószövetségi választott nép egyenes folytatása, az új Izrael. Péter apostol épp olyan természetesen alkalmazza az Egyházra a messiási népre vonatkozó próféciákat, mint ahogy Jézusra alkalmazta a Messiásra vonatkozókat (2,16-21). Ugyanígy tesz egyetlen ránk hagyott felszólalásában Jakab apostol is (15,13-18). Istennek ez a népe egyre gyarapodik (2,41.47; 4,4; 6,7; 9,31; 11,22; 12,24 stb.), testvéri szeretetben él (2,44-47; 4,32) közösségben az apostolokkal (2,42), imádkozva értük (4,24-30; 12,5), segítséget és támaszt nyújtva nekik a nehézségekben (9,25.30; 17,14-15; 28,15) és minden módon tanúsítva szeretetét irántuk (21,37-38). Egyházközségekbe szerveződnek (jeruzsálemi, antióchiai, korin- tusi), egymást oktatják a hitben (18,26), kitartanak „a kenyértörésben és az imádságban" (2,42). „Mivel az Egyház misztérium, titokzatos valóság és Isten jelenléte hatja át, mindig tudunk természetéről újabb, mélyebb meglátásokkal gazdagodni“ (VI, Pál a Zsinat 2. ülésszakának megnyitójában, 1963. szept. 29.). A misztérium nagyobbik része mindig titok marad számunkra. Mégis állandóan keresnünk kell a teljesebb feleletet, próbálkoznunk kell a mindig új arcú Istennek mindig új arcú jelenlétét megtalálni az Egyházban. Keresésünkben segítségünkre lehet, ha megvizsgáljuk: hogyan látta önmagát az Egyház létezése hajnalán. Olvassuk át „az Egyház evangéliumát", a Cselekedetek könyvét ebből a szempontból: hogyan értették a maguk létét és hivatását az első keresztények? Ha ezt jobban megismerjük, talán azt is jobban be tudjuk látni, mit vár ma, mitő- lünk az Isten. Sajátos történelemszemlélet Lukács, bár gondos anyaggyűjtés után (vö. Lk 1,3) írja meg kétkötetes művét, elsősorban nem történelemkönyvet, hanem szent történetet akar írni, „Isten 18
