Szolgálat 51. (1981)

Tanulmányok - Lelóczky Gyula: Egyháztörténelem-e az Apostolok Cselekedetei?

csodás tetteit“ (Csel 2,11), az üdvösségtörténetet, pontosabban annak legfontosabb szakaszát akarja írásba foglalni. Úgy szemléli a világ történetét, mint az emberiség üdvösségének történetét, azaz mint eseménysorozatot, amelyet Isten eltervezett (ezt a tervet nevezi „Isten teljes akaratáénak: Csel 20,27, „Isten üdvözítő szándékáénak: 28,28), amelyet Isten irányít, amelybe Isten belenyúl, amelynek során Isten beszél az emberekhez, amelynek, Jézus Krisztus születése révén, maga Isten is részese lesz, s amelyet Isten az események leforgása után ugyanezen Jézus Krisztus által megítél. Mindez azért történik, mert Isten kapcsolatot, barátságot akar teremteni az emberekkel.

Lukács nem „provinciális“, zsidó szempontból nézi a történelmet, hanem az egész emberiséget magában foglaló, szinte „kozmikus“ dimenziókban gondolkozik. Ez a gondolkodásmód nyilvánul meg abban az egyetemes szemléletben is, hogy az üdvösséget mint az egész emberiségnek, zsidóknak és po- gányoknak egyaránt felkínált lehetőséget tekinti. Ez a látásmód irányítja tollát úgy, hogy Jézus történetét ne csupán zsidó, hanem az egész akkori görögrómai világ adott történeti időszakába helyezze (vö. Lk 3,1-2), vagy hogy evangéliuma elején Jézus családfáját ne Ábrahámnál kezdje, mint Máté, hanem Ádámig vissza, az egész emberiség közös őséig, aki „Istené", magától Istentől származik (Lk 3,38).

Ennek az egyetemes emberi történetnek három szakasza van: a Jézus Krisztus előtti korszak, Jézus Krisztus élete a földön és az Egyház kora. Az első kettőt így foglalja össze Lukács: „A törvény és a próféták Jánosig tartottak. Attól kezdve Isten országának örömhíre terjed“ (Lk 16,16). A próféták mind Jézusról beszéltek, az ő működését jövendölték meg, elsősorban szenvedését és feltámadását (vö. pl. Lk 4,18-22; 24,25-27). Mindezt Isten eltervezte, előre megmondta, mindezeknek tehát meg „kellett" történniök. A harmadik korszak az Egyházé. Jézus művének gyümölcse az Egyház, amely a Szentlélekkel való keresztséggel (Csel 1,5) születik, amelynek növekedése, terjedése, munkája éppúgy meg volt jövendölve, mint Jézus tevékenysége, tehát épp annyira „kell“, hogy megtörténjék (Lk 24,44-49). Azáltal, hogy a Csel-t nem zárja le valami fontos befejező eseménnyel, hanem az egyszerű állítással: „(Pál Rómában) nagy bizalommal akadálytalanul tanította az Úr Jézus Krisztusról szóló igazságokat“ (28,31), mintegy nyitva hagyja a könyv végét, Lukács arra céloz, hogy az Egyház időszaka most is tovább folyik, hogy nekünk is ugyanaz a feladatunk, mint az apostoloknak, és hogy mi is Istennek ugyanarra a hathatós jelenlétére és segítségére számíthatunk, mint amit az apostolok megkaptak. A szent történetet Jézusnak egy új eljövetele (Lk 21,27; Csel 1,11) és ítélete (Csel 10,42) zárja majd le.

Az üdvösségtörténet egyetemes jellege legmarkánsabban az areopaguszi beszédben jut kifejeződésre. Pál kifejti az athéniaknak, hogy az egy Isten teremti „a világot és minden benne levő dolgot“ (Csel 17,24), „ad mindenkinek életet, leheletet, mindent“ (17,25). Az emberi nem „egy őstől származik“ (17,26), azaz egy család, Isten minden embert egyaránt szeret: Isten „nincs messze

19