Szolgálat 51. (1981)

Tanulmányok - Szilas László: Egyháztörténelmi meggondolások

Ahogy az ember nem menekülhet a múltjától, élettapasztalatától, úgy a társadalom sem. Ez a tapasztalat, ez a „hagyomány“ az ember fejlődésének építő eleme, amelyet élő tapasztalatcserében, belső dialógusban meg is változtathat, más szóval újat teremthet. Ami az egyedi ember számára az élettapasztalat, az lehet a társadalom nagy csoportjai számára a történelem. Számukra is szükséges a múlt, amely mindig belenyúl a jelenbe. A társadalmi csoportok múltjával, történelmével és hagyományával való foglalkozás szükséges marad, amíg csak ez a társadalom fennáll.

Amint mondottuk, a történelmi öntudat pusztulása veszélyes lehet az emberi társadalomra nézve. Még veszélyesebb lenne ez az egyházra. Ha a történelmet ki akarnánk iktatni az egyház életéből, akkor annak életbevágóan fontos alapjait támadnánk meg. Ha mi a szenthagyományt feladnánk, magát az egyházat adnánk fel. Hiszen az egyház a hit letéteményese. Feladata, hogy a kinyilatkoztatást, a depositum fidei-t őrizze és tartsa életben a világ végéig.

A szenthagyomány megőrzése, a „hit útja“ az egyházban nem jelent történelmi monotóniát. S még kevésbé jelenti azt, hogy az egyháztörténeiem tárgyát leszorítsuk az egyetemes zsinatok tárgyalására, a pápák és a hierarchia megnyilatkozásaira és esetleg a dogmatörténetre. Az elmúlt századok egyháztörténeti munkái sokszor azt a benyomást keltik, hogy csak a pápák, az egyház- politika és a teológia története a fontos, másra alig voltak tekintettel. Pedig a hit az egyház tagjaiban, minden megkereszteltben is él, azok is hordozói. A hívek vallásos életének megnyilvánulásai ezt a hitet fejezik ki és valósítják meg az életben. Ök is mutatják a „hit útját". Ezért nagyon is szükség van egy átfogóbb, az egyház egész életét tekintetbe vevő egyháztörténelemre. A huszadik század kutatásai ebből a szempontból nagy lépéseket tettek előre. A missziók története nemcsak lényeges hibákra és mulasztásokra hívta fel a figyelmet, hanem a teológia számára is fontos kérdéseket tett fel, például az üdvösségtannal kapcsolatban. A harmincas évek közepétől kezdve kutatják a franciák az egyház tömegeinek vallásos életét s annak okait, hogy mi okozta olyan nagy mértékben a hittől való elszakadást. Ennek a módszernek egyik eredménye az egyházmegyék történetének ilyen irányú megírása. Ebből már több mint tíz kötet jelent meg. A népi vallásosság formáinak kutatása is fényt vethet arra, hogy hogyan élt és él a hit. így felsorolhatnánk még sok más szempontot is.

Az egyháztörténelemmel való foglalkozásban egy a fontos. Nem szabad félnünk az igazságtól. Az egyház élete, ahogy a történelem mutatja, nem állandó süllyedés az ősegyháztól napjainkig. Inkább hullámvonallal lehetne ábrázolni. Az emberi vonás mindig is jelentkezett, de nemcsak a hullámvölgyekben, igazi magaslatokra is feljutott. Az emberi gyengeséggel, a bűnnel számolnunk kell, s megnyilatkozásait az egyház történetében mint tényeket el kell fogadnunk. Velük kapcsolatban azonban annál világosabban láthatjuk azokat az erőket, amelyek a megújuláshoz, az igazi reformhoz vezettek. Ha nyílt szemmel nézzük az egyháztörténelmet, megláthatjuk, hogy ma is képes derűlátóvá tenni bennünket.

9