Szolgálat 50. (1981)

Szabó Ferenc: Szent Ambrus katekézisei

Ambrus katekézise két alapon nyugszik: a szertartások szimbolizmusa és az írások „lelki“ értelmezése. Nincs tanításában semmi elvont, semmi „rendszeres“, a szó kissé pejoratív értelmében. Sokszor zavar is a rendszertelenség, az ismétlés, a pongyolaság. De a tanítás gazdagságát éppen a képek gazdagsága közvetíti. A szertartások szimbolizmusuk által beszédesek. A keresztség mivoltát a képek érzékeltetetik: üdvösség (gyógyulás), tisztulás, új teremtés, átalakulás, megvilágosodás. Mindezt megvilágítják a szentírási olvasmányok, illetve azok kifejtése.

Mivel a keresztség természetfeletti ajndék, szükség van a fül és a száj „megnyílásra“ (apertio), hogy a hitjelölt válaszolhasson a püspöknek, ellene mondva a sátánnak és megvallva hitét. A megnyitott orron át az örök élet jó illatát szívják be a katekumenek. A hitjelöltet, mint az atlétát megkenik olajjal a küzdelemre. Nyugatról szembenéz az ellenséggel, ellene mond az ördögnek és kelet felé, Krisztus felé fordul. A víz tisztít; az alámerítés jelképezi a Krisztus halálába való eltemetkezést és az újjászületést (feltámadást). Ezt már Róm 6 is leírja.

A bibliai olvasmányokat a szertartások jelképes „tanításához“ választják ki, hogy jobban megvilágítsák a jelzett természetfeletti valóságot. A „misztériumokat“ (rationem sacramentorum) tehát a szentírási szövegek magyarázzák. Szent Ambrus a többi egyházatya nyomán hármas „értelmet“ tulajdonít az írásoknak: a történeten és az erkölcsi leckén túl szimbolikus (vagy misztikus) jelentésük is van: „Omnis scriptura divina vei naturális, vei mystica, vei morális est“ (In Ps. 36). Az újonnan megkereszteltek már ismerik a történeti (natu- ralia) és az erkölcsi (moralia) jelentést; de még meg kell nekik tanítani a szimbolikus vagy misztikus jelentést (mystica).

Az ószövetségi tények (történetek) az Újszövetséghez viszonyítva előképek: csak jelzik az új valóságokat (typus, figura, umbra). A keresztséget előre jelzi a kezdeti teremtésnél az a tény, hogy Isten Lelke lebegett a vizek felett és részt vett a teremtésben. A keresztelésnél a Lélek száll le a vízre, hogy vég- hezvigye az új teremtést, az új élet születését. A vízözön elnyelte a bűnöst, de az igaz épen és sértetlenül megszabadult veszedelmétől: ez is a keresztség szimbóluma, ahol a bűnt elnyeli a keresztvíz. A Vörös Tengeren való átkelés — az egyiptomiak elvesztek, a zsidók pedig megszabadultak — szintén a keresztvízen való „átmenetet“ jelképezi: átmenet a halálból az életre, a bűnből a kegyelembe, a tisztátalanságból az életszentségre. Mara forrása, amelynek keserűségét Mózes elvette, amikor fadarabot dobott bele (Kiv 15,25) ismét csak a keresztkutat jelképezi: a püspök imája Krisztus keresztjét mártja ebbe, hogy a víznek megadja a bűnbocsánat hatalmát. A leprás Námán megtisztulása a Jordán vizében a keresztségkor történt gyógyulás jelképe, miként a Beteszda forrásánál meggyógyuló béna története is.

Ezek a képek — előképek és a hozzájuk fűződő újszövetségi valóság — állandóan visszatérnek Szent Ambrusnál. Természetesen a páli hasonlat (Róm 6) egyik legfontosabb téma. A keresztség egyszerre halál és feltámadás. A megkeresztelendő mint sírba száll alá a keresztelőmedenoébe való lemerítéskor,

89