Szolgálat 50. (1981)

Szabó Ferenc: Szent Ambrus katekézisei

korábban makacsul ismétlődött patrisztikai írásokban: Milánó püspöke, aki a magisztrátusi hivatalból minden teológiai előkészület nélkül került a főpásztori székbe, amolyan „Cicerót követő moralista“, Philón és Origemész allegorikus szentírásmagyarázatának utánzója, nem igen járult hozzá a mélyebb teológiai reflexióhoz (amelyhez egyébként nem volt sem kedve, sem tehetsége, sem ideje). Courcelle, Hadot, Pépin, Seibel, Dassmann, Herrmann, Capelle, Tissot, és nem utolsó sorban Ambrus teológiai műveinek kritikai kiadója a bécsi Corpus- ban, O. Faller megdöntötték a „klasszikus“ véleményt, amely részben Szent Jeromos szigorú ítéletére vezethető vissza. Doktori értekezésemben az újabb kutatásokat összegezve rávilágítottam arra, milyen fontos szerepet játszott Szent Ambrus a keresztény tanítás áthagyományozásában, főleg a niceai zsinat tanításának ortodox értelmezésében.'

A patrisztika IV. századi aranykorának keresztmetszetét adja Szent Ambrus műve. Görög és latin gondolkodás itt harmonikus egységbe fonódik. Nem véletlen, hogy a nagy egyetemes zsinatok (egészen a VI. század végéig) a végleges formulákat Szent Ambrusnál keresik (felhasználva az Ambrus műveiből készült görög florilégiumokat), hogy kifejezzék az egyetemes egyház hitét. Ágoston, Ambrus nagy tanítványa majd új irányt ad a nyugati keresztény gondolkodásnak: meghatározza a középkori teológiát. Az egész középkor Ágostont követi, és egyre határozottabb lesz a görög és latin gondolkodás elkülönülése (főleg a szentháromságtan területén). Ambrusnál (talán éppen azért, mivel nem olyan eredeti gondolkodó, mint Ágoston) a görög és a latin szemlélet egyensúlyban van.

Ebben a tanulmányban nem Ambrus teológiáját, hanem ka te két i kai módszerét szeretnénk bemutatni. Mindenek előtt azt, hogy a katekézis mint a keresztény beavatás egyik fő mozzanata, miképpen történt Milánóban a IV. század második felében.2

Beavatási szertartások a milánói egyházban

Szent Ambrus szentírásmagyarázó beszédei általában felnőtt-katekézisek voltak. De a hitbe való bevezetés kiváltságos „helye“ volt a katekumenátus, a keresztségre való felkészítés. Ez egyre fokozódott a nagyböjt során, főleg pedig közvetlenül a keresztség küszöbén. Ambrus említést tesz arról is, hogy a keresztség előtt bizonyos, ördögűzéshez hasonló liturgikus cselekményekre került sor: „scrutamina“, hogy megtisztítsák a testet és a lelket. Ezt követte a „traditio symboli“: a püspök megmagyarázta az apostoli hitvallás ágazatait. (Erre visszatérünk.) Milánó püspöke igen nagy fontosságot tulajdonít a hitbe való bevezetésnek: e nélkül nem lehetséges a keresztelés:

„Most elkezdem a szentségek magyarázatát, amelyeket felvettetek. Nem lett volna helyes e magyarázatot korábban adni, mert a kereszténynél a hit következik első helyen. Ezért Rómában azoknak adják a hívők nevet, akiket megkereszteltek, és Ábrahám atyánk a hit által igazult meg, nem a jócselekedetek által (vö. Róm 4,1-22). Felvettétek a keresztséget és most már hisztek. Nem

86