Szolgálat 50. (1981)

Bevezetés

„Ismeretlenül is éreztük jóságos lelkének varázsát" „Levetetnek soraiból éreztem szeretetét, és tudtam, hogy jó ember"

De szereteted, segítő készséged nem korlátozódott honfitársaidra. Szívesen vállaltál kisegítést, gyóntatást, beteg paptestvér helyettesítését. Sokszor mondtad a 1/2 6-os korai misét a kórházi nővéreknél. Mindvégig elég nehezen birkóztál a némettel. Mégis halálod után egy környékbeli osztrák híved levelet küldött be az egyházmegyei újságnak, amelyben „igen mélyértelmű és érthető“ prédikációidat dicsérte emberi szeretet- reméltóságod mellett. A szív nyelvét mindenki megérti. Búcsúztatásodra megtelt városod nagy plébániatemploma. Harminckét év alatt sok ember megismert, és mindegyik megszeretett.

Hányszor biztattunk, hogy kíméld jobban magad, menj legalább évenként néhány heti szabadságra! De Te nem ismertél pihenést. Legföljebb néhány napig kedves kegyhelyeden, Máriacellban, jóbarátokkal beszélgetve, a Szűzanya előtt fohászkodva. Nagyon szeretted őt és Jézus Szívét. Halálodban is ott akartál pihenni. És temetési misédben a jelenlevő papokkal a Jézus Szíve-félajánlást imádkoztuk el.

Az utóbbi években már gyakran voltál fáradt, bajlódtál a gyomroddal, egy-egy hetekig húzott influenzával. Aztán a szív is kezdett makran- coskodni. Az idei tél végén állapotod aggasztóvá vált. Február végén kórházba kerültél Klagenfurtba. Az orvosnak gondot okozott, hogy a szíved túl nagy. (Eddig csak lelki értelemben tudtuk ezt!) De a kezelés eredményével meg volt elégedve: hazamehettél. Egy héten belül mentő hozott be újra: agyembóliával. Paptestvéred elhívta a kórházlelkészt a szentkenettel. Nagy gyengeséged ellenére erőteljes hangon mondtad: „Köszönöm mindazt, amit értem tettél!" Utolsó napodon még tiszta öntudattal fogadtad reggel legjobb barátodat. A rövid látogatás kimerített: utána elaludtál. És úgy látszik, a halál — amelytől féltél, mint mindannyian — így jött el érted: kíméletes csendességgel, míg végül éjjel fél kettőkor a megfáradt szív is utolsót dobbant: Isten a kezébe vette.

Amikor a máriacelli templomból a temetőbe indultunk, koporsód megállt a Mária-oltár előtt, és mi a Salve Reginát énekeltük. Ezek a szavak virrasztanak most sírod fölött is. Jobbra a kis temetőkápolna, balra a papi sírok között a Tied, a falban egy táblára vésve ennek az imának a vége: „Mutasd meg nekünk Jézust..."

Egyszerű, kitartó, igaz ember voltál. Jó magyar ember. Szeretted a kedélyes beszélgetést, a vidám társaságot, a vendéget, a fehér asztalt, a nótázást. Tudtál heves és hirtelen lenni, s nem restelltél elérzékenyed- ni. Legfőképpen pedig jó voltál. Nagyon, nagyon jó.

Voltál? Most is az vagy!

Egy szűkebb hazádbéli írta halálod után: „Többé nem is fog senki már ott úgy szeretni!" •

Segíts nekünk, hogy legalább ezt az egyet megcáfolhassuk.

6