Szolgálat 50. (1981)
Mihályi Gilbert: A hivő szerepe a homília hatékonyságának előmozdításában
látszik, hogy a homília hatékonysága nemcsak a paptól függ, de a hivőtői is. Akármilyen fontos szerepet is játszik a pap a homíliában, a hivő szerepe is nélkülözhetetlen. Nélküle a homília csak egyoldalú igyekezt. A hivő nélkül nem érheti el célját, nem fejtheti ki üdvösségmunkáját, nem lehet sikeres és eredményes. II. A HIVŐ SZEREPE A HOMÍLIÁBAN: AKTÍV MEGHALLGATÁSA Mi már most a hivő szerepe a homília hatékonyságában? Azt állítjuk, hogy annak hallgatása, meghallgatása. Rá kell mutatni, hogy a hallgatás, a meghallgatás nem egyszerűen hallás, meghallás. A hallás általában a fül munkája, amennyiben felfogja a hozzá elérő hangot. Mindenki, akinek a füle egészséges, képes hallani. Hallani tehát lehet anélkül, hogy figyelnénk. Főleg éppen ebben különbözik a meghallgatás a hallástól. Nemcsak a hangot halljuk, hanem meghallgatjuk, ami figyelmet követel. A hivő a homíliát nemcsak hallja, hanem hallgatja, meghallgatja, mert neki szól. Odafigyel, mert neki beszélnek. A hallgatás, meghallgatás tehát személyes részvételt igényel. A merőben fizikai jelenlét ennélfogva nem elégséges. A homília meghallgatása teljes személyi jelenlétet kíván. A látszat csal, mert azt mutatja, hogy csak a pap egyedül aktív a homíliázásban. Pedig a hivő is teljes, tevékeny résztvevőként szerepel: az üdvösségüzenetet meghallgatja, hogy megértse, és minél bensőségesebben átadhassa magát Jézus Krisztus halála és feltámadása üdvösségmisztériumának. Ez azonban csak úgy lehetséges, ha először is a hivő el tudja kerülni mindazt, ami figyelmét eltereli a lényegről a mellékesre. Külső benyomások könnyen ráirányítják a figyelmet másod- s harmadrendű dolgokra, pl. a homíliázó pap termetére - magas vagy alacsony —, megjelenésére — frissen borotvált vagy szakállas és bajuszos, előadása stílusára — szónokol vagy elbeszélget — stb. Ebben az esetben igen nehéz figyelemmel és érdeklődéssel követni azt, ami pedig a hívőnek szól, ami érte történik: az üdvösség üzenetét. Másodszor a hívőnek túl kell tennie magát előítéletein, azaz nem szabad finnyásnak és válogatósnak lennie, hogy csak azt hallgatja meg, ami kritikus magatartásának tetszik. Van hivő, aki csak olyan homíliát tart jónak, ami válaszol minden problémájára. A másik viszont azt kívánja, hogy elvont eszmékben elgyönyörködhessék, hogy így legalább rövid időre feledhesse a földi töprengéseket. Nyilván az üdvösség üzenete nem tudja megérinteni az ennyire önzőt. Isten Igéje csak úgy tud behatolni és működni a hivőben, ha felül tud kerekedni önző kis világán, és önmaga központiságából kiemelkedve csatlakozni tud ahhoz, Aki beszél hozzá, aki szólítja az üdvösségre. A húsvéti misztérium élésére való hívás hallgatása, illetve meghallgatása a Krisztus-tanítvány egyik alapvető ismertetőjele. Ezért a hivő Salamonnal gyakran így imádkozik: „Adj, Uram, szívet, amely tud Rád hallgatni“ (1 Kir 3,9). t E sorok írója úgy gondolja, hogy mi, lelkipásztorok sokszor annyi mindennel törődünk, hogy nem kerül kellő sor arra, ami elsősorban a lényeges. Ezek 60
