Szolgálat 50. (1981)

Mihályi Gilbert: A hivő szerepe a homília hatékonyságának előmozdításában

2. De a homília nemcsak hírközlés. Hanem a szentmise, az eukarisztikus liturgia szerves része. A liturgikus konstitúció 35. cikkelyében azt mondja; az igeliturgia és az eukarisztikus liturgia bensöleg annyira összefügg, hogy az istentisztelet egyetlen cselekményét képezik.

A homília az igeliturgiában prédikáció, de nem akármilyen, hanem prédikáció a szentmisében. Ez igen fontos megállapítás! Ennélfogva nem tudományos előadás, nem teológiai szakmagyarázat, nem bibliaóra, nem katekizmustanítás, nem hitvita, nem is konferenciabeszéd születésszabályozásról, a kamaszkor problémáiról, a világbékéről, a harmadik világ helyzetéről, kábítószerekről, vagy hasonló tárgykörről. Mindezek talán lehetnek részei a homíliának, de önmagukban nem alkothatják azt. Ilyen és hasonló előadások tartása igen fontos része minden plébániai életnek, de nem annyira a szószékre valók, mint inkább a plébániai előadóterembe.

A homília a szentmise olvasmányainak a szellemében meghirdeti az Úristen „csodás tetteit“, amit Jézus Krisztus halálában és feltámadásában művelt népe javára. Főtárgya tehát Jézus, húsvéti üdvösségtettében, amelyről az ige-liturgia olvasmányai is szólnak, de nem annyira mint 2000 év előtti esemény, hanem olyan üdvösségtett, ami itt és most valósul meg az Eukarisztia ünneplésében ennek a jelen hivő nemzedéknek a megváltására. Vagyis a homília szükséges kapocs, előkészítő, bevezető Isten népének Urával és Üdvözítőjével való találkozására az Eukarisztiában. Ez a homília a liturgikus konstitúció 35. cikkelye értelmében: a Krisztus-misztérium meghirdetése, amit az eukarisztikus liturgia szentségileg megjelenít.

Vagyis a homília liturgikus cselekmény, ami az Eukarisztiát ünneplő Isten népe egészének együttes tevékenysége. Nyilván a lelkipásztor önmaga, egyedül nem alkotja Isten népét. Csak a pap és hívei együtt. Következőleg a homília a pap és a hívek együttes dolga és felelőssége.

3. A homília mint az üdvösség üzenetének meghirdetése lényegében meghívás Jézussal való sorsközösségbe halála és feltámadása misztériumának élésében. Más szóval meghívás Krisztus-követésre, az új ember életének élésére. Ez a Krisztusnak való elkötelezettség nem valósulhat meg a szabad akaratú hivő saját beleegyezése nélkül. Igaz, Isten Igéje hatékony: „szavam nem tér vissza üresen, eléri, amit akarok vele, és meghozza gyümölcsét, amiért kimondtam“ (Iz 55,10-11). Vagyis „ex opere operato“, önmaga erejében hatékony. Mégsem szabad azonban mágikus erőt tulajdonítani neki. Mivel szabadakaratú emberhez szól az isteni üzenet, neki kell válaszolni arra. Jóllehet a hivő az Úristen hívására kegyelmének hatása alatt felel — „Isten az, aki először szeretett minket" (1Jn 4,19) —, de mégis „ex opere operantis“ közreműködése, személyes állásfoglalása szükséges, hogy az üzenet véglegesen kifejthesse hatékonyságát.

Ez teljesen világos a magvetőről szóló példabeszédből (Mk 4 és Mt 13,23) is, amely arra mutat rá félreérthetetlenül, hogy az elvetett mag, vagyis Isten Igéjének hatékonysága függ a talaj minőségétől, amibe elvetették. Ebből is

59