Szolgálat 50. (1981)
Mihályi Gilbert: A hivő szerepe a homília hatékonyságának előmozdításában
mások elvárják, hogy annak gyakorlati jelentését fejtegessék. Sokan erősen kikelnek, hogy a homília tele van egyéni nézettel, véleménnyel és felfogással, másoknak meg egyenesen az az igénye, hogy a homiliában az abortuszról, a nők papságáról és hasonló mai problémákról halljanak. A chicagói főegyházmegye hetilapja nemrégen levelesrovatában közölt egy levelet, amelyben az olvasó azt kérdezi, hogy a diakónusok homíliáját a plébános átnézi-e. A homília problémája azonban nem kifejezetten helyi jellegű, a világegyház különböző részeiben ugyanaz a helyzet. Méltán állapította meg William Baum bíboros, a Katolikus Nevelésügyi Kongregáció Prefektusa, hogy a vatikáni zsinat minden tanítása ellenére a legtöbben még mindig nem értik meg, mi is valójában a homília. A homília hatékonyságának előmozdításában a figyelem fokozottan fordul az igét hirdető pap felé. Nincs hiány itt az Egyesült Államokban vezérkönyvekben, tanfolyamokban, amelyek az előadói, hírközlési technika kifejlesztésére elméleti és gyakorlati útmutatást és kiképzést nyújtanak a lelkészkedő papságnak. A technikai jártasságon túl azonban a homíliázónak természetesen szüksége van arra is, hogy alaposan otthonos legyen a szent tudományokban, jól ismerje híveit, és az üdvösség meghirdetésében átcsillanjon egyéni hit-megy- győződése, ami csak fokozza szavahihetőségét. Nem is kell mondani, mennyire elengedhetetlenül fontos mindent elkövetni, hogy a papság minél jobb igehirdetővé képződjék. De bármekkora is ez az igyekezet, ez önmagában, egyedül még nem eredményezi a homília hatékonyságának biztosítását. E sorok írója ugyanis egyoldalúnak tartja, hogy csak a papságra irányul a figyelem, mert a híveknek is van sajátos szerepük a homíliá- ban, ezért erre is ki kell térni. E tanulmány éppen ennek vizsgálatát tűzi ki céljául. I. A PAPSÁG ÉS A HÍVEK EGYÜTTES LITURGIKUS CSELEKMÉNYE A HOMÍLIA 1. A homília természetéből indulunk ki. Mivel a homília lényegében Isten Igéjének hirdetése mise közben, ezért a homília hírközlés, az örömhír meghirdetése. Már pedig a hírközlés nemcsak gondolatok és eszmék egyoldalú meghirdetése, hanem tudatos és célzatos közzétevése azért, hogy azt meghallgassák, megértsék, elfogadják. Vagyis a meghirdetés szól valakihez, irányul valaki felé. A pap mint igehirdető a hívekhez intézi Isten üdvösségüzenetét. Nekik, hozzájuk van szánva, s állást kell foglalni vele szemben. Tehát a homiliában két fél van érdekelve: a pap, aki az üdvösségüzenetét közli és a hivő, akinek az szól. Következőleg a homília mint üdvösségüzenet-közlés csak úgy lehet sikeres és hatékony, ha mind az igehirdető, mind pedig a hivő együtt működik, teljesíti sajátos szerepét. Igaz, a külső látszat azt mutatja, hogy csak a lelkipásztor szerepel, csak ő tevékeny a homíliázásban. De ez a külső csalékony. A homília mint hírközlés megkívánja, hogy mindketten tevékenyen résztvegyenek benne. 58
