Szolgálat 50. (1981)

Lelóczky Gyula: A keresztény élet mint vándorlás és otthonra találás

még kiszabadulásuk után is negyven évig kellett a pusztában vándorolniok. S amikor az új hazában Dávid templomot akart építeni Istennek, ezt a próféta által megtiltotta neki az Úr, mondván, hogy Istennek sátorban kell laknia, mert ez mutatja, hogy a választott nép vándor marad mindig.

Ezt a sorsot vállalta magára a Nagy Vándor is, Isten Fia, amikor az Atyával való szeretetközösség boldog otthonából eljött egy idegen világba, ahol gyűlölet várta, és emberré lett. Születésének és halálának hasonló körülményei jelzik ezt a vándor állapotot: utazás közben születik, Betlehem városán kívül barlangistállóban, és a Városon kívül is hal meg, kereszten, mint közönséges gonosztevő. S e kezdet és vég között vándorlás az élete is. Gyermekkorában menekülnie kellett Heródes öldöklő féltékenysége elől. Mikor felnőtt, Názáret kiutasította, mint őrültet, és vándor tanító lett, akinek nem volt hajléka, ahol fejét lehajtsa. Halála óráján meg kellett tapasztalnia a tökéletes elhagyatottság, ott- hontalanság érzését. A kereszten ég és föld között függött - a föld kivetette, az ég nem fogadta be. A föld kivetette: népe „Feszítsd meg őt!“ kiáltással ellene fordult, apostolai gyáván elfutottak, a nép vezetői halálra ítélték; s az ég nem fogadta be: Atyjától is elhagyatva érezte magát, és így imádkozott: „Istenem, Istenem, miért hagytál el engem!“

Nem különb a tanítvány mesterénél: vándorok lettek Jézus tanítványai is. Vándorrá lett édesanyja, Mária: az evangéliumokban csak egyszer találkozunk vele otthon, Názáretben, az angyali üdvözletkor, attól kezdve mindig úton van. Beleegyezésével: „Történjék velem szavaid szerint“ nemcsak az istenanyaságot, hanem a vándorlét életformáját is magára vállalta. Vándorrá lettek az apostolok: a föld minden égtáján, idegenben, idegen nyelven kellett hirdetniök Jézus jóhírét. Magáénak tekinti Jézus minden korok vándorát, annyira, hogy azonosítja magát vele: „Vándor voltam és befogadtatok“ (Mt 25,35).

Miért cselekszik így az Isten? Az istenbarátság első feltétele igazságban élni. Hazug egzisztenciával az ember kizárja Istent az életéből. Az igazság pedig az, hogy a bűn Paradicsomból kiűzött, otthontalan állapotba helyezte az embert. Az Istent szerető embernek egész lényével meg kell élnie ezt a valóságot. A Biblia Istene féltékeny Isten. „Én, az Úr, a te Istened féltékeny Isten vagyok" (Kiv 20,5). Úgy próbálja népét maga felé vezetgetni, lázadozó szívüket maga felé hajlítani, hogy elvesz tőlük minden egyebet, amiben biztonságot, vigaszt, megelégedést találhatnának, azért, hogy szükségükben egyedül Őrá hagyatkozzanak. A bűn következtében Istentől, embertársától, önmagától elidegenedett ember sokféle éhére-szomjára Madách örök Ádámjaként próbál a világban barangolva mindenütt kielégítést találni, míg végül mindentől megcsö- mörödve Istentől kapja meg a választ: „Mondottam, ember: ,Küzdj és bízva bízzál!1 bízzál Istenben: ö Támasz minden bizonytalanságban, Kenyér minden éhségre, Válasz minden kérdésre.

Krisztus nemcsak sorsközösséget vállalt velünk. Míg halálában megélte a tökéletes kivetettség, otthontalanság állapotát, feltámadásában otthont szerzett mindnyájunknak. Azért jött el hozzánk, azért lett emberré, hogy kézen fogva

54