Szolgálat 50. (1981)
Lelóczky Gyula: A keresztény élet mint vándorlás és otthonra találás
hazavezessen bennünket. Hűséges volt ígéretéhez, amelyet az utolsó vacsorán adott: „Ne legyen nyugtalan a szívetek! Atyám házában sok hely van. Azért megyek el (a halálba), hogy helyet készítsek nektek. Ha aztán elmegyek és helyet készítek nektek, újra eljövök és magammal viszlek benneteket, hogy ti is ott legyetek, ahol én vagyok“ (Jn 14,1-3). De miféle otthont is készít számunkra Jézus? S tulajdonképpen: mi is az az otthon? Az utóbbi kérdésre ellentétes példapárral adhatnánk a legkönnyebben választ. Az első példa: néhány évvel ezelőtt egy kórházban kegyetlen kísérletet végeztek. Egy teljesen egészséges újszülöttet a szülők beleegyezésével benntartottak a kórházban. Orvosilag a legtökéletesebb gondozást adták meg neki: tápláló baba-ételt, tiszta ruhát, megfelelő szobahőmérsékletet, gyakori fürdetést stb. Néhány hetes gondozás után az újszülött majdnem meghalt. Az élethez szükséges legfontosabb kellék hiányzott neki: meleg szavak, mosolygó arcok, simogatás, ölelés, csók. Érzelmileg ki volt éheztetve. Volt hajléka, de nem volt otthona. A második példa: még a vietnami háború idején az amerikai tévé minden este részleteket mutatott a háború folyásáról. Egy kép felejthetetlenül megragadt bennem. Valamelyik országúinak egy szakaszát láttuk, amelyen az egyik irányban végnélküli katonai kocsisor haladt, a másik irányban megriadt emberek ezrei menekültek, kézikocsin, biciklin, saját hátukon cipelve vagyonuk maradványait. Az út mentén fiatal anya ült, csecsemővel a karján. A helyzet kétségbeejtő volt. Mégis: a gyermek teljes békében aludt. A semmi közepén, háborútól, pusztulástól körülvéve, otthon érezte magát: édesanyja volt ez az otthon. A példapárból magától kínálkozik a következtetés: az otthon nem ház, nem épület, hanem személy. Otthonunk azok az emberek, akik szeretnek bennünket, aggódnak értünk, akiknek társaságában felszabadultnak érezzük magunkat, akiknek társaságában magunkat adhatjuk. Ilyen otthont adott nekünk Krisztus halála árán, feltámadása által: Isten lett az otthonunk. Ami a húsvéti esemény által számunkra beteljesedett, az titokzatosan, mintegy fátyol alatt már az Ószövetségben jelen volt, a Templom képében. Isten a Sinai hegynél megkötött szövetség révén lett a pusztában vándorló népe otthona. A zsidó tábor közepén volt a sátor, amelyben a frigyládát tartották, s amely felett felhő jelezte Isten jelenlétét, s a sátrat a Találkozás Sátrának nevezték. Az e Sátor körül letelepedett nép, a sivatag közepén, távol az emberi megélhetés minden földi forrásától, otthont talált Istenben: Őrá hagyatkozott, Tóle kapta biztonságát, mindennapi eledelét, ivóvizét. Később, a zsoltárokban újra és újra előkerül a téma, hogy a hivő ember csak Isten szentélyénél van igazán otthon: .Csak egyet, százszor kértem egyet, és, Uram, most is arra vágyom: az Úr házában hadd legyen lakásom mindegyik napján életemnek.“ (Zsolt 27,4) 55
