Szolgálat 50. (1981)

Lelóczky Gyula: A keresztény élet mint vándorlás és otthonra találás

Ezt a vállalkozást művelte mindvégig. Még akkor is, mikor egy csendes helyre akart visszavonulni. Háromezer indiánt gyűjtött ott össze, és felépítette sárból és kőből, osztrigahéjból bálnaolajjal készült malterrel a templomot és a kis kolostort, ahol boldoggá avatása napján húszezernyi zarándok gyűlt össze. Re- ritibának hívták akkor a helyet, most „Anchieta" a hivatalos neve. Ott érte a halál a szentségek felvétele után 1597. jún. 9-én. Ez most hivatalosan Anchieta napja az országban. Szeretett indiánjai sokáig siratták, és gyalog vitték koporsóját napokon keresztül a legközelebbi nagyobb jezsuita kolostorba, Victoriába. Onnan később Bahiába kerültek maradványai, majd a Pombal-féle üldözés következtében sorsuk bizonytalanná vált. Az 1617-ben először elkezdett szentté avatási eljárás első szakasza is csak most ért véget, bár már 1636-ban XII. Kelemen pápa „Venerabilis“-nak (Tiszteletreméltó) jelentette ki Brazília apostolát.

Lelóczky Gyula (Dallas)

A KERESZTÉNY ÉLET MINT VÁNDORLÁS ÉS OTTHONRA TALÁLÁS

Egy magyar író mutatott rá naplójában, hogy míg az angol azt az érzést, amely az embert idegenben hazafelé húzza, „betegségnek“, homesickness-nek nevezi, a német pedig „fájdalomnak“, Heimweh-nek, a magyar számára ez az érzés egyszerű vágy, honvágy. Amit más népek egészségtelen tünetnek tartanak, az a magyar számára természetes érzés, az ember sokféle vágyának egyike. Azért van ez, vonja le a következtetést az író, mert a magyar ezeréves történelme során szívében mindig megmaradt nomádnak.

Csakugyan: vannak otthonülő népek és vannak vándorló népek. S a vándor népek közül talán egy sem utazik olyan szenvedéllyel, odaadással, nem csökkenő kíváncsisággal, mint a magyar. A 20. század, a turizmus kora szinte tanúja egy új magyar „kalandozások korá“-nak, melynek során magyar utasok szerény körülmények között, de mindig újságra éhesen Japántól Argentínáig felderítik a földkerekséget. A vándor népek tulajdonsága, hogy nyugtalanságuk, mozgékonyságuk mélyén az otthon utáni éhség rejtőzik, ez hajtja őket mindig újabb tájak felé.

Ez az éhség nagyon bibliai jellegű. Ha végignézünk a négyezer éves bibliai történelmen, azt találjuk, hogy Isten, mihelyt barátjává tesz valakit, mindjárt vándorbotot is ad kezébe, és zarándokúira küldi. így történt ez Ábrahám, minden hivő atyja esetében. Isten első üzenete Ábrahámhoz ez volt: „Hagyd el hazádat, családodat és atyád házát, és menj arra a földre, amelyet majd mutatok neked" (Tér 12,2). Jákob menekült lett, szaladnia kellett fivére, Ézsau haragja elől. Józsefet testvérei idegenbe adták el rabszolgának, majd az éhség az egész családot arra kényszerítette, hogy Egyiptomba költözzék. Utódaik 400 évig voltak rabszolgák Egyiptomban, míg Isten Mózes által ki nem szabadította őket, de

53