Szolgálat 50. (1981)

Hets Aurelián: P. José de Anchieta boldoggá avatása

A déli határtól Anchieta hamarosan ismét északnak fordult, és Sáo Paulo-n túl az észak felé eső tengerparton érte el a béke apostola működésének egyik legnagyobb eredményét az iperoigi (ma Ubatuba) békeszerződéssel. Ismét Nobregával együtt mentették meg az ifjú portugál birtok életét a Rio de Janeiro- ból (akkor még csak a Guanabarának ismert öbölből) terjeszkedő franciák és a velük szövetséges emberevő, vad, a portugálokat gyűlölő tamoyó indiánok ellen, akik már-már szövetségre léptek a szelídebb és barátságosabb tupi- guarani indiánokkal. Ezt a bekerítő, fojtogató szövetséget akarta Nobrega megakadályozni. Ezért vette maga mellé segítségül és tolmácsul Anchietát, és hagyta ott közöttük túszként, míg ó visszatért a portugálokhoz a feltételek megbeszélésére. Mint túsz adta Anchieta az életét veszélyeztető indiánok közt életszentségének, bölcsességének, emberszeretetének és bátorságának legszebb jelét. Még egy másik fogoly életét is megmentette. Gyakran állt bírái előtt mint azonnali halál elé néző áldozat, máskor a primitív emberek gúnytárgyukként kezelték. Szüzességi fogadalmát leányaik és asszonyaik ajánlataival akarták megtörni. Ekkor írta a tenger homokjába és véste emlékezetébe későbbi átírás céljából 5000 sornál hosszabb versét a Szűzanyához, amit már régebben megfogadott. Mikor végre Manuel de Nobregának sikerült a harcias indiánokat leszerelnie és a portugálokat elsöprő támadást megakadályoznia, akkor An- chietának is megérkezett a szabad napja. De ő ennek nem nagyon örvendett, mert így meghiúsulva látta hő kívánságát, hogy a mártíromság koronáját elnyerje.

Amit nem nyert el egyszerre, azt lassan szenvedhette tagjaiban és elméjében. A kimondhatatlan fáradalmak, nélkülözés, szegénység és önmegtagadás mellett a térítés nehézségei, az első telepesek erkölcsi kicsapongásai, visszaélései, az indiánokkal való embertelen bánásmódjuk, keresztény hitüket megszégyenítő életük, valamint a tudatlanságban megkövesedett felnőtt indián nemzetség közömbössége, vagy megtérésük felületessége sok lelki fájdalmat okozott neki. Panaszkodik is sokszor leveleiben és élete második szakának „feljegyzéseiben“.

De nem volt megállása. Mint a szövőgép átalvetöje jött-ment, hogy szője a brazil egység színes szőttesét. Ezt a nemzeti egységet fenyegette a francia hugennották guanabarai hódítása. 1560-ban Villegaignon és társai megvetették lábukat a világ egyik legszebb kikötőjében, és bíztak abban, hogy az anyaországban még nem szívesen látott kálvinistáknak a nagy Coligny védelme alatt megteremtik az új hazát: az Antarktisz-Franciaországot. A Brazíliát Indiával ellentétben nem elsődleges érdeknek tekintő portugálok elég későn ébredtek a veszélyre. Már az iperoigi szövetség alkalmával is látni lehetett, hogy a portugálok itteni egyeduralma és a katolicizmus győzelme nagy veszélyben forog. Ezt Anchieta hamar meglátta, közvetlen közelről is érezte, mikor Sáo Vicenté- ből Bahia felé hajózott, hogy ott pappá szenteljék. Ö lett a portugál erők egyik oszlopa. Vitte indiánjait zászlaja alatt, és küzdött azért, hogy állandó portugál telep létesüljön Szent Sebestyénről elnevezve a kikötő bejáratánál. Később ezt

51